Március 10-én jár le a határideje a kormány által közzétett jogszabálytervezetek, így a jogfosztó státusztörvény és a köznevelési törvény nevelőtestületek, tanulók, szülők jogait súlyosan sértő jogszabálytervezet véleményezésének. Pár napot hagytak ugyanis a tervezett új státusztörvény véleményezésére. Ha még nem tetted meg, írd alá az aHang-on a petíciót ITT! A Civil Közoktatási Platform, PDSZ, a PSZ, a Szülői Hang és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közös közleményt adott ki:
A státusztörvény tovább ront a pedagógusok és az oktatás helyzetén
Elfogadhatatlannak tartják a szakmai és civil szervezetek a kormány által javasolt törvénymódosításokat, amelyek tovább mélyítik az oktatás problémáit, és csorbítják a pedagógusok, diákok és szülők jogait. A kormány úgy akar átfogó módosításokat bevezetni, hogy erről nem konzultált érdemben az érintettekkel és nem vette figyelembe azokat a követeléseket, amelyeket a pedagógusok, a diákok és a szülők az elmúlt egy évben megfogalmaztak. Nem új jogállási törvényre, benne az oktatásban dolgozók önállóságának csökkentésére, hanem széles társadalmi egyeztetésen alapuló oktatási reformokra van szükség.
A Civil Közoktatási Platform, a Szülői Hang, a PDSZ, a PSZ és a TASZ szerint a törvénytervezet nem reagál érdemben az oktatás problémáira, a pedagógusok jogállásának és az iskolák működésének átalakítása pedig nemhogy nem védi, hanem kifejezetten csorbítja a diákok oktatáshoz való jogát.
A tervezet alapján a nevelőtestület számos kérdésben elveszti döntési jogát, ezzel tovább csökkentve a pedagógusok szakmai szabadságát és az érdekérvényesítés lehetőségeit. Az új szabályok ezen kívül még kiszolgáltatottabbá teszik a pedagógusokat és az intézményeket a munkáltatói és egyben fenntartói jogkört gyakorló tankerületi központoknak. A szervezetek elutasítanak minden, a közoktatás rendszerének további központosítására, a pedagógusok megfélemlítésére és szakmai szabadságuk korlátázására irányuló törekvést.
Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a tervezet nem kezeli a kritikussá vált pedagógushiányt, hanem – az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényhez hasonlóan – törvénnyé emeli a káros gyakorlatokat. Az óraadó pedagógusok száma tovább növekedhet, és lehetővé válna a megfelelő képzettség nélküli pedagógushallgatók alkalmazása.
Az új rendszer számos szabálya kifejezetten retorziójellegű válaszlépés az eddigi sztrájkfolyamatra és a szülői, tanulói kiállásokra. A tervezet szankcionálja a sztrájkjog gyakorlóit, bünteti a tanulókat a tanítási év lehetséges elnyújtásával, és még kiszolgáltatottabbá teszi a pedagógusokat a teljesítményértékelés bevezetésével.
A társadalmi egyeztetés szabályainak kijátszása, hogy a kormány a tervezet kidolgozásába nem vonta be a szakmai és érdekképviseleti szervezeteket, majd mindössze nyolc napot adott számukra egy közel 100 oldalas, a munkakörülményeiket gyökeresen átalakító jogszabály véleményézésére. Számos rendelkezés részleteit ráadásul külön jogszabályok tárgyalják, ezeket nem is lehet véleményezni a tervezet alapján.
A Civil Közoktatási Platform, a Szülői Hang, a PDSZ, a PSZ és a TASZ elvárja, hogy a kormány ebben a formában ne terjessze a tervezetet a parlament elé, hanem folytasson valós egyeztetést a szakmai és civil szervezetekkel, mielőtt bármilyen átfogó törvénymódosítást, illetve jogviszonyt érintő változtatást tervez. A pedagógusok béremelése megoldható jogállásváltozás nélkül is, indokolatlan a béremelés feltételeként kifejezetten munkavállaló-ellenes, munkaterheket tovább növelő szabályokat bevezetni.
A pedagógusszakszervezetek petíciót is indítottak a státusztörvény elfogadása ellen, a Szülői Hang pedig levélküldési akcióra buzdít, amelyben arra kérik a szülőket, hogy levélben is fejezzék ki véleményüket a Belügyminisztériumnak.
A Civil Közoktatási Platform részletes véleménye itt, a Szülői Hangé itt, a PDSZ-é pedig itt olvasható.
Budapest, 2023. 03. 09.
Civil Közoktatási Platform
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
Pedagógusok Szakszervezete
Szülői Hang
Társaság a Szabadságjogokért