Mennyi az annyi?

2023. szeptember 29-éig lehetett nyilatkozni írásban azoknak a kollégáknak, akik nem kívánnak 2024. januárjától a bosszútörvény hatálya alá tartozni. A Belügyminisztériumnak egészen biztosan pontos számai vannak arról, hogy hányan tettek nyilatkozatot, de arról is, hogy eddig már hányan távoztak. Arról számolt be nemrégiben Rétvári Bence, hogy szinte kimutathatatlan, hogy hányan hagyták el eddig a pedagóguspályát. A Belügyminisztérium pedig arról számolt be, hogy a tanárok többsége elfogadta a státusztörvényt. Azon túl, hogy minden épelméjű ember tudja, hogy ha valaki nem hagyja ott a munkahelyét, nem jelenti azt, hogy egyetért a törvénnyel, amit ráerőltettek, mi azért megpróbáltuk kimutatni, ami Rétvári szerint kimutathatatlan, nevezetesen, hogy hányan mentek el eddig a pályáról idén, és azt is megkérdeztük, hogy hány közoktatási dolgozónak szűnik meg a jogviszonya 2023. november 30-án. ÖSSZEFOGLALVA: ISMÉT HAZUDOTT A KORMÁNY.

Hányan távoztak nyáron?

A PDSZ valamennyi tankerületi központ igazgatójához közérdekű adatkéréssel fordult 2023. augusztus első napjaiban. Azért ekkor, mert a státusztörvény szerint, ha valaki 2023. július 15. és augusztus 1. között lemondással szünteti meg a jogviszonyát, egyhavi lemondási időt állapítanak meg neki, amelyet nem kell ledolgozni. Ez volt az első „időablak”, amikor a státusztörvény elől úgy lehetett menekülni, hogy a törvény szerint valami pénz is járt a távozónak. Nekik legkésőbb szeptember 1-én szűnt meg a jogviszonyuk.

Első levelünket tehát azután küldtük meg valamennyi tankerületi központ igazgatójának, hogy a státusztörvény szerinti 2023. júl. 15. – aug. 1. közötti időszak letelt. Ezután időhúzás következett, a tankerületek egyenleveleket írogattak, meghosszabbították a válaszadási határidőt. Mára még mindig nem kaptuk meg minden tankerületi központtól a választ. Ami viszont megérkezett, azt közzétesszük, mégpedig azzal a kéréssel, hogy írjátok meg: ti milyen információval rendelkeztek.

Leveleteket várjuk a [email protected]!

Kérdésünk: tudomásotok szerint valóban ennyien távoztak a tankerületből? Hányan mentek el eddig tőletek (intézmény, tankerület), amiből arra lehet esetleg következtetni, hogy a tankerület által megadott adattal valami nem stimmelhet.

Ez tehát még a nyári jogviszony-megszüntetések száma a tankerületi központok állítása szerint. Látható, hogy a hatvanból nem mindegyik tankerületi központ válaszolt. Ha máshogy nem megy, majd peres úton szerzünk tőlük is adatot.

tankerületbejelentettmegvalósult
Bajai TK76
Balassagyarmati TK78
Balatonfüredi TK22
Békéscsabai TK66
Belső-Pesti TK5540
Berettyóújfalui TK23
Ceglédi TK179
Debreceni TK1013
Dél-Budai TK2621
Dél-Pesti TK85
Dunakeszi TK2614
Dunaújvárosi TK33
Egri TK54
Érdi TK3930
Észak-Budapesti TK3425
Észak-Pesti TK3622
Esztergomi TK11
Győri TK2422
Gyulai TK00
Hajdúböszörményi TK42
Hatvani TK43
Hódmezővásárhelyi TK1111
Jászberényi TK33
Kaposvári TK32
Karcagi TK11
Kazincbarcikai TK00
Kecskeméti TK2315
Kelet-Pesti TK1111
Kiskőrösi TK43
Kisvárdai TK12
Közép-Budai TK3523
Közép-Pesti TK3216
Mátészalkai TK55
Mezőkövesdi TK11
Miskolci TK87
Mohácsi TK00
Monori TK149
Nagykanizsai TK44
Nyíregyházi TK1110
Pápai TK1211
Pécsi TK138
Salgótarjáni TK10
Sárospataki TK00
Sárvári TK21
Siófoki TK67
Soproni TK75
Szegedi TK2312
Székesfehérvári TK3118
Szekszárdi TK42
Szerencsi TK12
Szigetszentmiklósi TK118
Szigetvári TK21
Szolnoki TK84
Szombathelyi TK77
Tamási TK54
Váci TK2416
Veszprémi TK1615
Zalaegerszegi TK149
Összesen670492

Azóta feltehetően már mind a 670 bejelentett jogviszony-megszüntetés megvalósult. Erre jönnek rá a szeptemberi nyilatkozatok alapján történő távozások.

A közoktatás évek óta küzd pedagógushiánnyal. Ezt növelte eddig 670 távozó, akiket most ki tudja, hány kolléga követ, akik még ezután, tehát 2023. szeptember 15. és szeptember 29. között nyilatkoztak arról, hogy nem kérnek a bosszútörvényből. Őket nemcsak egy hónap felmentési idő, hanem 1-3 hónap végkielégítés is megilleti. Egészen biztos, hogy a nyári számoknál magasabb lesz a mostani bejelentések száma, ami már nem visszavonható, tehát egészen biztosan jogviszony-megszűnéshez vezet.

Újabb adatigényléssel is fordulunk a tankerületi központokhoz, miután letelt a 2023. szeptember 29-ei határidő a nyilatkozattételre. Nyilván most is számíthatunk az időhúzásra. De ami késik, nem múlik.. 

SÜRGŐS, FONTOS: VÁLTOZOTT A PDSZ-NÉL A TAGDÍJFIZETÉS RENDJE!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság azért fontos, hogy a mindenkori kormánnyal, a fenntartóval és adott esetben az intézményvezetővel szemben is EGYÜTT hatékonyan képviselhessük érdekeinket! De azért is, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsérelem ér. EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK! CSAK EGYÜTT VAGYUNK ERŐSEK!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!

A PDSZ-t itt tudod támogatni:

Támogass, hogy szervezhessük! Támogass, hogy célba érjünk!

Hasonló cikkek

Aki nem lép egyszerre…

nemcsak, hogy nem kap rétest estére, de könnyen találja magát partvonalon kívül. Mialatt nem hajlandóak a tankerületi központok felvenni szakképzett pedagógusokat, mert annak idején úgy

Tovább olvasom »

Sehogy sem jön ki a matek

A sztrájktörvény alapján kezdeményezett egyeztetés után pár héttel, 2024. május 23-án az EFOP PLUSZ Oktatási Albizottság ülésén, amelynek a PDSZ képviselője is tagja, ismét meghallgattuk

Tovább olvasom »