Elég a vizsgáztatásból!

A PSZ és a PDSZ közös közleménye az elmaradt jubileumi jutalmakról

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) követeli, hogy az oktatási kormányzat minél hamarabb orvosolja azt a helyzetet, amit a méltán bosszútörvénynek nevezett új jogállási törvény idézett elő, miszerint több munkavállaló nsdem kapta meg a jubileumi jutalmát.  

A Belügyminisztériummal folytatott tárgyalások során több alkalommal napirendre vetette a két szakszervezet az elmaradt jubileumi és köznevelési foglalkoztatotti jutalom kérdését. Ennek oka az volt, hogy vannak olyan foglalkoztatottak, akik 2024 januárjáig közalkalmazotti jogviszonyban álltak, de nem rendelkeztek a 25, 30 vagy 40 éves jubileumi jutalomhoz elegendő, közalkalmazotti jogviszonyban töltött idővel, 2024-től, mivel a köznevelési foglalkoztatotti jutalom tekintetében az összes szakmai gyakorlat ideje is beszámít, azzal szembesülhettek, hogy a munkáltató a jutalom iránti kérelmüket az esedékesség leteltére hivatkozva elutasította.

A PSZ és a PDSZ három megoldást dolgozott ki, de a kormányoldal egyet sem fogadott el, miközben saját javaslatot – sem Maruzsa Zoltán államtitkár, sem a helyettese – nem terjesztett elő.

Az illetékes főosztályvezető válaszleveléből, amelyben a szakszervezeti javaslatokkal szemben jogtechnikai kifogásokat adott elő, az derül ki, hogy a minisztérium továbbra is a szakszervezetekre akarja bízni a kodifikálást. Olybá tűnik, mintha e kérdésben szerepet szeretnének cserélni: a szakszervezetektől várják el a jogalkotást, ám viszonzásképpen nem látjuk, hogy ők bármilyen szinten is ellátnák az érintett pedagógusok képviseletét.

A kormány az EFOP PLUSZ uniós támogatási programban az Európai Unió felé vállalta, hogy olyan jogszabályokat hoz, amelyek szerzett jogokat nem sértenek, és amelyek a pedagóguspályát vonzóvá teszik. Az, hogy kollégákat a jutalom esedékességének lejártára hivatkozva többhavi illetményüknek megfelelő összegtől megfosztanak, e vállalással szöges ellentétben áll. Mivel az érintettek száma csekély, az elmaradt jutalmak kifizetése a központi költségvetést minimális mértékben terhelné. Ebből jól látszik, hogy csupán politikai akarat kérdése a kormány által kialakított helyzet rendezése.

A PSZ és a PDSZ elvárja, hogy egy év elteltével végre konkrét intézkedések szülessenek! Nem elég, hogy a kormányoldal elismeri a köznevelési intézményekben dolgozók egy csoportjával történt méltánytalanságot. Ahelyett, hogy folyamatosan elutasítaná a szakszervezetek javaslatait, végre álljon elő érdemi jogi megoldással! Ha erre nincs ötlete, tegyen javaslatot olyan határozatra, amely lehetővé teszi a hátrányos helyzetű dolgozók számára a méltányossági döntést, és biztosítson ehhez központi költségvetési támogatást!

Ezt várja el a PDSZ és a PSZ az illetékes minisztériumtól a legközelebbi egyeztetésen!

A PDSZ és a PSZ közös levele Maruzsa Zoltánnak

Ebből a levélből kiderül, hogy a javaslatok tekintetében 3:0-ra állunk. Mi három, a minisztérium eddig 0 megoldással állt elő az elmaradt jubileumi, illetőleg köznevelési foglalkoztatotti jutalom kérdésében. Ráadásul mi olyan javaslatokat tettünk, amelyeket érdekes módon az egészségügyben és a felsőoktatásban rendben lévőnek találtak és bevezettek, csak a mi területünkön találtak a főosztály jogászai kifogásokat.

Íme a levél:

A PDSZ emellett tovább küzd a NOKS- és egyéb munkakörökben dolgozók béremeléséért, a szakképzésben nem oktató-munkakörben foglalkoztatottak bérrendezéséért és számos olyan ügyben, amelyek indokolatlan hátrányt jelentenek egyes foglalkozási csoportokban. Ezekről olvashatsz évvégi összefoglalónkban itt:

„Mocskos idők, szeretned kéne”? – updateltük írásunkat!

és hallgathatsz meg kollégákat podcastünkben itt (KATT a képre):

és határozatunkban itt (KATT a képre!)

A legfontosabb azonban, hogy minél több helyen alakuljanak helyi csoportok, csatlakozzatok minél többen a PDSZ-hez, mert ez kell ahhoz, hogy helyben is eredményeket tudjunk elérni, hogy kontrolláljuk a helyi döntéseket, és azokba előzetesen bele tudjunk szólni.

A csatlakozásról, tagdíjakról és a szolgáltatásokról mindent megtudtok itt:

A belépésről mindent megtaláltok a képre kattintva:

Ne csak szerveződj! Szervezz is!

Együtt erősebbek vagyunk!

Hasonló cikkek