Két levelet kaptunk diákoktól, akik írásait név nélkül és változtatás nélkül közöljük. (Ahogy régebben szokták mondani: név és cím a szerkesztőségben.)
„Az a tudat, hogy te erre értékelést kapsz, minket, diákokat halálra stresszel”
„Kedves PDSZ!
Mint ahogy már hallotta mindenki, az idei évtől osztályozzák a kompetenciamérést. Szeretnénk az őszinte véleményünket megosztani Önökkel.
Mi diákok vagyunk, így tudjuk, hogy miről beszélünk. A kompetenciamérés azért lett kitalálva, hogy az intézmények és a pedagógusok munkájáról adjon visszajelzést, ezáltal rangsorolni tudják az iskolákat.
Mivel a kompetencia szó azt jelenti, hogy képesség, ezáltal, ha a tanulók erre osztályzatot kapnak, az egyfajta rangsorolás. Rangsorolják a diákokat egyéni képességeik szerint.
A kompetenciamérésekre NEM LEHET ELŐRE felkészülni, mivel nem minden esetben alapul a tanult és leadott tananyagon.
Minden iskolában más-más a követelmény, máshogy haladnak, de mégis ugyanazt írja a „legjobb iskola” tanulója, mint egy kicsit, vagy akár sokkal rosszabb tanulmányi átlagokkal, tanulói teljesítménnyel rendelkező iskoláé.
Nem beszélve arról, hogy ez a mérés négyszer negyvenöt perc/nap.
A harmadik és negyedik negyvenötpercben a szemeink „kigúvadnak” a folytonos monitornézéstől. A koncentrálás akkor már nagyon nehéz.
Az a tudat, hogy te erre értékelést kapsz, minket, diákokat halálra stresszel. Nem tudok az évvégi bizonyítványomban szereplő értékelésekre előre tekinteni, tervezni, mert ez nagyban befolyásolhatja, mivel két jegyet ér.
És a központi felvételi eredményébe is beleszámít, ez egyenesen felháborító. Képzeljék el, hogy diáktársainkkal együtt mennyi stresszt élhetünk át egy ilyen mérés közben!
Ez a véleményünk, nekünk, diákoknak erről!”
„Az a terv, hogy ezt szeretnék leosztályozni, mikor maga az egész rendszer nagyon-nagyon hibásan működik”
„Kedves PDSZ!
Ma írtuk a „terheléses vizsgálatot”, ami egy próba kompetenciamérés volt, kétszer 15 perc. 5 percnek sem kellett eltelnie, de lefagyott. A 7. percben kidobott a rendszer, nem engedett sokáig visszalépni. Volt olyan feladat, hogy „az alábbi képen látható…” meg „az alábbi diagramon látható…”. Se kép, se diagram, egyik se volt látható, konkrétan nem volt semmi, üres volt. Több helyen nem engedte mozgatni a válaszlehetőségeket. Miközben lefagy, az időt visszaszámolja, de nem enged dolgozni. Az első tesztre idő sem volt, körülbelül a felével tudtunk végezni. Miután lezárta az első tesztet, a másodikba nem akart tovább engedni. 15 perc után engedett csak tovább.
Ezek után, miután szinte mindenki valamilyen problémába ütközött (lefagyott, kidobta, nem tudta mozgatni, nem volt kép, stb…), az éles verzióban ki garantálja, hogy nem fog mindez megtörténni?
Az a terv, hogy ezt szeretnék leosztályozni, mikor maga az egész rendszer nagyon-nagyon hibásan működik.
Ugye, a Belügyminisztérium indoka az volt, hogy „így a diákok komolyabban fogják venni”. Ez az egész kompetenciarendszer egy vicc, komolytalan. Ráadásul a rendelet nélkül is komolyan vettük volna!
Még megnézzük, a mai nap után a Belügyminisztérium mit lép. Ha az éles konpetenciamérés alapján ezek után osztályzásra kerülne a sor, az abszolút méltánytalan lenne mind ránk diákokra, mind tanárainkra nézve.
Amiket írtunk eddig leveleket, és kiteszik, azok alá, mint a nevünket (ŐLK) bátran odatehetik.
Az ŐLK névnek a rövidítése:
Őrizzük Tanárainkat!
Lépjünk a jövőnk érdekében!
Keressük a megoldást!”
A PDSZ véleményéről itt írtunk:
A kompetenciamérés eredménye nem arra való, hogy érdemjegybe vagy felvételibe számítsák be!