Foxi-Maxi Reloaded

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének állásfoglalása

a pedagógus-továbbképzési rendszer ideológiai alapú átalakítása ellen

Mindenekelőtt egy kis fogalommagyarázat: Foxi Maxinak nevezték régen a Marxista-Leninista Esti Egyetemet, amelybe a kádereket iskolázták be.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) aggodalmát és tiltakozását fejezi ki a pedagógus-továbbképzési rendszer legújabb, központilag irányított átalakításával kapcsolatban. Az újonnan bevezetett képzések egy részének tartalma nyilvánvalóan nem a pedagógusok szakmai támogatását, hanem ideológiai befolyásolását szolgálja. A PDSZ szerint ez a tendencia sérti a pedagógusok szakmai autonómiáját, szellemi szabadságát és az oktatás pluralizmusát.

Rövid összefoglaló

A PDSZ álláspontja szerint a pedagógus-továbbképzések új rendszere nem a szakmai fejlődést szolgálja, hanem ideológiai célokat valósít meg. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által szervezett, kötelező jelleggel meghirdetett képzések számos esetben nélkülözik a korszerű pedagógiai, tudományos és módszertani megalapozottságot, és ehelyett historizáló, politikailag vezérelt tartalmakkal terhelik a résztvevőket.

A PDSZ követeli a kötelező továbbképzések rendszerének felülvizsgálatát, szakmailag megalapozott és szabadon választható képzések biztosítását, valamint az ideológiai irányultságú beavatkozások haladéktalan leállítását.

Állásfoglalás

A pedagógus-továbbképzési rendszer új szabályozása keretében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által indított kötelező továbbképzések tartalma véglegesen leleplezte a döntéshozók valódi szándékait.

A pedagógusok szakmai fejlesztésének támogatása helyett ideológiai célú tartalomközvetítés zajlik — szakmai kontroll és minőségi garanciák nélkül.

Az NKE által meghirdetett képzések egy része nélkülözi mindazokat a szakmai és tudományos alapokat, amelyeket egy pedagógus-továbbképzéstől joggal elvárhatnánk. E képzések tematikája sok esetben historizáló nosztalgiával, mítoszgyártással, a nacionalista toposzok kritikátlan alkalmazásával operál, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a modern pedagógia, a korszerű irodalomszemlélet és a kritikai gondolkodás alapvető követelményeit.

A PDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy:

  • a pedagógus-továbbképzések kötelező teljesítésének rendszerét ideológiai célok szolgálatába állítják;
  • az igazgatóképzést – amelyen csak az arra kiválasztottak vehetnek részt – káderképzéssé degradálják, a képzés szervezését elveszik a közoktatási vezetőképzést eddig évtizedek óta szervező egyetemektől, és az NKE-nek adják;
  • a továbbképzések egy részét kifejezetten politikai-ideológiai célú tartalommal töltik fel, miközben a vezetőképzés deklarált fő célja immár nem a korszerű intézményvezetői ismeretek elsajátítása, hanem a „közszolgálat iránti elkötelezettség” – azaz a politikai lojalitás – erősítése;
  • mindez a pedagógusok szakmai autonómiáját, szellemi szabadságát és emberi méltóságát súlyosan sérti.

Néhány példa:

Az NKE által indított „A 20. század első felének nemzeti konzervatív és transzilván irodalma és tanításának módszertani lehetőségei” című képzés jól példázza azt a szűklátókörű, egyoldalú szemléletet, amely e képzési rendszer egészét jellemzi. Meggyőződésünk, hogy komoly, szakmai igényességű pedagógusképző intézmény ilyen tartalmú programokat nem indítana.

Külön felháborító, hogy a továbbképzések kötelező teljesítésének rendszerét olyan képzésekkel töltik fel, mint a kínai „új selyemút” propagandáját közvetítő tanfolyam — mindezt a pedagógusok idő- és energiakeretének rovására.

Identitásunk alapjai – magyar őstörténet és középkor című, a „katasztrófaszemlélet” felszámolását célzó tanfolyam valójában nem a történelem árnyaltabb megértését, hanem annak ideológiai újraértelmezését szolgálja — ahol a tudományos szkepticizmus és a kritikai gondolkodás helyett a nemzeti büszkeség gyakorlása kerül előtérbe, ami a magyar történelem mint „eurázsiai léptékű jelenség” mentén a nemzetek közötti hierarchikus különbségek elfogadását és megerősítését szolgálja, elhagyva az objektív, tényalapú elemzéseket.

A PDSZ álláspontja egyértelmű:

→ A pedagógus-továbbképzési rendszer célja nem lehet a történelmi nosztalgia, az ideológiai átnevelés vagy a politikai lojalitás kikényszerítése.

→ A továbbképzéseknek a pedagógusok valós szakmai igényeit, módszertani fejlődését, korszerű tudásbővítését kell szolgálniuk.

→ A NAT (Nemzeti Alaptanterv) folyamatban lévő felülvizsgálata kapcsán pedig éppen az lenne elvárható, hogy a tananyagban és a pedagógusképzésben csökkenjen az ideológiai terheltség, és növekedjen a szakmai választás szabadsága.

A PDSZ felszólítja a döntéshozókat:

  • Haladéktalanul vizsgálják felül a pedagógus-továbbképzések tartalmát és kötelező jellegét!
  • A pedagógusok továbbképzésének jelenlegi rendszere, amelyben a cikluson belül a képzések felét az igazgató a fenntartó jóváhagyásával határozza meg, korlátozza a pedagógusok szakmai szabadságát. Célunk, hogy a kötelező továbbképzési időt teljes egészében szabadon választható, szakmailag megalapozott képzésekben való részvételre fordíthassuk.
  • Hagyjanak fel a köznevelési rendszer ideológiai célú átalakításával!

A magyar közoktatás fejlődésének záloga nem a múltba fordulás, nem a nosztalgikus mítoszgyártás, hanem a kritikus gondolkodás, a szakmai sokszínűség és a pedagógusok szabadsága.

Jogainkat és érdekeinket országosan és helyben is fontos érvényesíteni!

Ha még nem tetted meg, ezért érdemes minél előbb a PDSZ-be lépni, és helyi csoportot alakítani.

A csatlakozásról, tagdíjakról és a szolgáltatásokról mindent megtudtok itt:

Ne csak szerveződj! Szervezz is!

Az [email protected] -ra írj, ha szeretnéd, hogy munkatársunk felkeressen,

vagy hívd a 06 1 2145842-es telefonszámot munkanapokon 9-16 óra között!

Együtt erősebbek vagyunk!

Hallgasd podcast-adásainkat itt:

Kövess bennünket a Facebookon!

Hasonló cikkek

Foxi-Maxi Reloaded

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének állásfoglalása a pedagógus-továbbképzési rendszer ideológiai alapú átalakítása ellen Mindenekelőtt egy kis fogalommagyarázat: Foxi Maxinak nevezték régen a Marxista-Leninista Esti Egyetemet, amelybe

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.