– avagy hogyan maszatoljunk el valós szakmai teljesítményeket egy illúzióra épülő adatgyűjtéssel.
Újabb „nagyszerű” kérdőívek bukkantak fel a Krétában – ezúttal a szülők és diákok kezébe adva az ítélet jogát, fegyverként fordítva őket a pedagógusok ellen. Mert mi másról szólhatna mindez, mint arról, hogy látszatértékeléssel próbáljanak objektív képet festeni egy amúgy is túlterhelt és alulértékelt szakma képviselőiről?
Az önkéntesen kitölthető kérdőívek nemcsak szakmailag értelmezhetetlenek, hanem alkalmasak arra is, hogy tovább rongálják a szülő–diák–pedagógus közötti bizalmat.
Miért nem lehet ezzel értékelhető eredményhez jutni?
- Mert a kitöltés nem kötelező, így teljesen aránytalan, szórt adatok keletkeznek.
- Mert semmilyen súlyozás nincs az óraszám, tantárgytípus, csoportlétszám vagy pedagógiai kapcsolat mélysége szerint.
- Mert a kérdések mögött nincs érett értékelési kultúra, csak szubjektív benyomások.
- Mert a szülők többsége nem is ismeri a pedagógus munkáját – hiszen a fogadóórák konganak az ürességtől.
- Mert a tanulók hajlamosak a kérdőívet az elégedetlenség vagy bosszú eszközeként használni.
Mi célja lehet ennek az egésznek?
Két legkézenfekvőbb tippünk:
- Szétzilálni a pedagógus–diák–szülő szövetséget, amely az elmúlt évek közös küzdelmeiben megerősödött – és amely 2023-ban a Civic Pride Award különdíját is elnyerte (részletek itt: https://civic-forum.eu/events-2/civic-pride-awards-2023).
- Létrehozni egy olyan „értékelési” rendszert, amely garantáltan torz, aránytalan és használhatatlan eredményeket produkál.
Az alábbiakban pontról pontra részletesen bemutatjuk, hogy az egyes értékelési szempontok miért teljesen alkalmatlanok arra, hogy valós pedagógusi munkát mérjenek – és miért válik ez az egész szemfényvesztéssé egy átgondolatlan rendszerben.
Miért is mondjuk, hogy irreleváns eredményeket fognak ezek a kérdőívek produkálni?
Mindenekelőtt azért, mert a Krétában is feltüntetik, hogy a kitöltésük nem kötelező. Tehát lesz, aki kitölti, lesz, aki nem. Az egyes tanároknál különböző mértékben fogják kitölteni, ráadásul vannak olyan kollégák, akik 30+-os nagy osztályokban tanítanak döntő többségben, és olyanok is, akik tantárgyuknál fogva csoportbontásban dolgoznak kisebb létszámú csoportokkal. Máris felmerül a kérdés: vajon fogják-e arányosítani a beérkező válaszokat? Arról nem is beszélve, hogy egy kisebb csoportban könnyebb megtalálni a közös hangot, a nagyobb létszámokat máshogy kell mozgatni, kezelni, sokkal változatosabb képet tud mutatni a pedagógus-diák kapcsolat. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy adott kolléga az adott tantárgyat heti hány órában, illetve hány éve tanítja. Mi, pedagógusok tisztában vagyunk azzal, hogy például heti 1 órában tanítva adott tantárgyat, nem fogunk tudni olyan mélységű harmonikus pedagógus-diák kapcsolatot kialakítani a diákjainkkal, mintha akár csak heti 2 órában tanítanánk őket. És értelemszerűen ez a szám heti viszonylatban minél inkább nő, annál jobb munkakapcsolatra van lehetőségünk. Ezt vajon hogyan fogják beleszámítani az értékelésekbe?
Értékelünk vagy elégtételt veszünk?
De menjünk tovább a következő alapvető problémára. Vajon rendelkeznek-e a szülők és diákok olyan szintű érzelmi intelligenciával, hogy képesek maradéktalanul különbséget tenni módszertani kultúra, illetve a pedagógusszemélyiség között?
Egyszerűen fogalmazva: képesek vagyunk arra, hogy azt mondjuk adott pedagógusról, hogy bár a személyiségét, stílusát nem kedvelem, ettől függetlenül nagy tudású szakember és korrektül vezeti az óráit? Képesek-e erre a szülők? Például akkor, amikor a gyermekük kapcsán konfliktusba keverednek az adott pedagógussal. Mennyire tudnak vajon elfogulatlanul értékelni?
No, és a diákok? Ők vajon képesek ilyen szintű különbségtételre abban az esetben, ha éppen abból az adott tárgyból például többségében rossz jegyük van? Képesek belátni, hogy a pedagógus nem velük akar kiszúrni, hanem a jegyeiket saját maguknak köszönhetik? Képesek vajon arra, hogy a pedagógust értékelő kérdőívet ne a bosszú eszközeként használják fel?
Kapnak-e ezzel kapcsolatban bármilyen felkészítést – akár a szülők, akár a diákok?
Mert mi, pedagógusok pontosan tudjuk, hogy az értékelés mennyire nehéz és összetett tevékenység. Pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sokféle szempontot kell figyelembe vennünk. Például egy kétes félévi jegy esetében, amikor arról kell dönteni, hogy a rosszabb vagy a jobb jegyet adjuk-e meg. Mindig feltesszük a kérdést ilyenkor, mi a szándékom? Motiválok? Figyelmeztetek? Bátorítok? Támogatok, mert éppen nehéz szociális helyzetben van az értékelendő diák? Az adott diák szempontjából vajon mi lehet a célravezető? És osztályozó konferenciák sem véletlenül vannak. Éppen azért, hogy egy diákot minél több oldalról láthassunk, minél több aspektusból tudjuk kialakítani a végleges értékelést vele kapcsolatban. De ez nem kérdőívek alapján történik, hanem személyes tapasztalatokon alapuló párbeszéd útján. Több hónapos, több éves napi szintű, a diákhoz fűződő kapcsolatunkon.
A láthatatlan munka: mit tudnak a szülők a pedagógusok mindennapjairól?
És ezen a ponton érkezünk el a 3. alapvető problémához: vajon a szülők mennyire ismerik a pedagógusokat?
Amikor a fogadóórákon pedagógusok két órán keresztül jelen vannak az iskolában, várva a szülők érkezését egy-egy személyes konzultációra, de az intézmény gyakorlatilag üresen kong, komoly kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, milyen valós tapasztalatokon alapulhatnak a pedagógusokat érintő szülői értékelések.
Sokan közülük alig vagy egyáltalán nem élnek a párbeszéd lehetőségével. Felmerül tehát: vajon mennyire ismerik a szülők a pedagógusok munkáját? Van-e valós rálátásuk arra, hogy az iskolai mindennapok során milyen szakmai és emberi kihívásokkal küzdenek a nevelők, illetve hogy milyen eredményeket érnek el – sokszor a nehéz körülmények ellenére?
További kérdés az is, hogy a szülők rendelkeznek-e elegendő, hiteles információval ahhoz, hogy egy pedagógus munkáját megalapozottan, objektíven tudják értékelni. Tapasztalataink szerint ez gyakran nincs így. A pedagógus-szülő kapcsolat sok esetben alkalomszerű, a tájékozottság részleges, a benyomások pedig szubjektívek. Egy kérdőív ilyen körülmények között nem biztos, hogy valódi, árnyalt képet nyújt a pedagógus munkájáról.
Fennáll annak a veszélye is, hogy az értékelés nem szakmai, hanem személyes szimpátián vagy esetleges sérelmeken alapul. Egy-egy konfliktus vagy félreértés torzíthatja az ítéletet, így a kérdőív válaszai nem feltétlenül tükrözik majd a pedagógus valódi teljesítményét. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy sok szülő valószínűleg nem is észleli a kérdőív lehetőségét – vagy mert nem rendszeres felhasználója a Kréta rendszernek, vagy mert nem érzi ennek jelentőségét. Így az alacsony részvételi arány és a válaszadók összetételének véletlenszerűsége is tovább torzíthatja az eredményeket.
De vegyük górcső alá, hogy milyen kérdésekről, szempontokról is van szó, amelyek tekintetében az adott pedagógust 5-ös skálán lehet értékelni, s ha nem releváns, vagy nem tud a válaszadó válaszolni, akkor érintetlenül kell hagyni!
„Nem releváns, ergo: értelmetlen”
1. A pedagógus időben tájékoztatja a szülőket és a tanulókat a programokról, tudnivalókról.
Honnan lehet tudni, hogy egy tájékoztatás időben történik-e meg vagy sem? Mennyi idővel hamarabb kell kimennie az információnak? Ha 1 nappal korábban, az is annak számít? Ha 1 héttel korábban? És mit tehet a pedagógus, ha azért nem tud tájékoztatni, mert ő sem kapja meg időben az infókat? Ezt a szülő, illetve a diák honnan tudja?
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
2. Gyermekem otthoni tanulását, gyakorlását tanácsaival segíti.
Kezet föl, kedves szülők, aki már próbált kideríteni valamilyen fontos információt gyerkőce tanulási előmenetelével kapcsolatban (pl. Azon kívül, hogy a melléknevekből írtok dolgozatot, milyen típusfeladatok lesznek? vagy Mikorra kell megtanulni a verset? vagy Melyik versszakokat kell megtanulnotok? vagy Milyen szempontoknak feleljen meg a kiselőadásod fizikából? vagy Hány oldalasnak kell a beadandónak lennie? és a sort még bőven lehetne folytatni), s kapta rá az iskolásától azt a választ, hogy „Nem tudom”. S hányszor futott bele ezek után akár az osztályfőnökbe, akár a szaktanárba, akivel elbeszélgetve megtudta, hogy az adott pedagógus milliószor mondta el a diákoknak az órán, hogy pontosan mi a feladat? Ugye, hogy sokszor?! Akkor honnan is lesz erre vonatkozó releváns információnk? Persze, hogy sehonnan.
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
3. A házi feladatokat, gyermekem munkáit rendszeresen ellenőrzi.
Ezt a szempontot talán leginkább alsó tagozaton lehet követni. Ugyanakkor minél közelebb kerülünk az érettségihez, a házi feladat jellege annál inkább átértékelődik. Érettségi felé közeledve már sokkal inkább maguk tanulnak otthon, s annak a teljesítménye a dolgozatok, feleletek, beszámolók jegyeiben mutatkozik meg. De vajon mi számít rendszeresnek? És ki mondja meg, hogy melyik pedagógusnál mi rendszeres, mi nem? Ki mondja meg, hogy adott tantárgy esetében mi rendszeres és mi nem? A különböző heti óraszámban tanított tárgyak esetében mi fog rendszeresnek számítani és mi nem? Vajon ezt a szülő és a diák a kérdőív kitöltésekor hogyan fogja értelmezni? Mi alapján fog válaszolni?
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
4. A szülőkkel való kommunikációját az együttműködésre való törekvés jellemzi.
Ez megint csak kétélű fegyver. Vagy több. Mert ha nincs kapcsolatom szülőként a pedagógussal, akkor honnan lenne erről releváns információm? Ha van az adott pedagógussal kapcsolatom, de nincs problémám, akkor nagy eséllyel jó értékelést fogok neki adni. De mi történik akkor, ha nem vagyok vele jó viszonyban? Képes-e a szülő egy ilyen esetben elvonatkoztatni, s azt mondani, hogy bár nem jövök ki az adott pedagógussal, ennek ellenére értékelem az együttműködésre való törekedését. (Természetesen csak akkor, ha ez releváns.) Be kell látni: ebben az esetben sem áll a kitöltők részére elegendő mennyiségű információ.
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
5. Értékelése, visszajelzései rendszeresek, a szülő számára is követhetők.
Ez mára elvileg alapból megtörténik, mivel minden hónap végén egyenesen a Belügyminisztériumból zárják le a Krétát, így most már visszanaplózni se lehet, ha valaki esetleg azt szeretné. De vajon a szülők követik-e rendszeresen a Krétában az egyes tantárgyakból beírt jegyeket?
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
6. Fogadóórán informatív és gyermekem fejlődése szempontjából hasznos tanácsokat ad.
Hja. Már ha a szülők elmennek fogadóórára. És ha el is mennek, vajon mennyire lesznek fogadóképesek a tanácsokra? Mert mi, pedagógusok pontosan tudjuk, hogy a szülők is emberből vannak, és amikor van egy problémás diákunk, akkor a szülőkkel való együttműködés nagyban múlik azon, hogy a szülők mennyire tudják elfogadni azt a tényt, hogy a gyermekük nem tökéletes. Számos ilyen esetet láttunk már. Gondoljunk csak arra, amikor egy diák esetében égetően szükség lenne például arra, hogy legyen valamilyen hivatalos papírja arról, hogy ő SNI-s vagy BTMN-es annak érdekében, hogy hivatalosan differenciálhassunk rá, és hivatalosan is különböző kedvezményekhez jusson a tanítási órákon, amivel az ő életét tudnánk megkönnyíteni, és hiába kérjük a szülőt, hallani sem akar róla, mert nem képes szembe nézni azzal a ténnyel, hogy a gyermeke nem tökéletes. A segítségre szoruló gyermeke pedig továbbra sem fog így megfelelő szakmai segítséghez jutni. Mi, pedagógusok pontosan tudjuk, hogy ez ilyenkor a szülő saját élettörténete, ez ilyenkor őróla szól, az ő küzdelme, neki kell megugrania a saját fejlődéstörténetében, de valószínűleg az erre képtelen szülő nem ezt fogja látni, hanem csak annyit, hogy használhatatlan tanácsot adtunk neki.
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
7. Szülői kérdésre időben és pontosan reagál.
Csak 2 kérdésem lenne. Mit jelent az, hogy időben? Mit jelent az, hogy pontosan?
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
8. Segítségért fordulhatok hozzá a gyermekemet érintő problémákkal kapcsolatban.
Bármelyik pedagógushoz bármikor lehet segítségért fordulni. Ez a pedagógusi munka lényegét képező elem.
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
9. Felismeri a tanuló problémáit, tanulási nehézségeit és képes segítséget nyújtani.
Csak egy kérdést tennék fel. Ha a szülő gyerkőcével nincsen semmilyen probléma, akkor a szülőnek honnan legyen információja arról, hogy általánosságban az adott kollégának van-e ilyen képessége? De másik kérdést teszek föl. Tömegoktatás keretében azoktól a pedagógusoktól milyen szinten várható el a differenciálás, akik 30+-os osztályokban tanítanak? De újabb kérdést teszek föl. Hogy várható el a differenciálás attól a kollégától, akinek olyan kb. 30 fős osztálya van, ahol a diákok felének van valamilyen SNI-s, BTMN-es papírja. S mindez hogyan várható el tőle, amikor őneki nincs gyógypedagógusi végzettsége mindehhez, mindössze idegen nyelv szakos tanár?
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
10. A rábízott tanulókat versenyekre, iskolán kívüli programokra viszi.
Ugyanaz a kérdés, mint már korábban is párszor: ha az én gyerekemet nem érinti, akkor honnan lesz erre vonatkozó releváns információm? Ráadásul olyan iskolák is vannak, ahol elvi kérdésnek számít, hogy a versenyeredmények mellé nem írják oda a felkészítő tanárok nevét.
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
11. Úgy érzem, gyermekem folyamatosan, megfelelő ütemben fejlődik (az adott tantárgyból) a pedagógus irányítása mellett.
Egyetlen kérdést tennénk fel: mit tekintünk fejlődésnek? És igazából még folytatnánk pár másik kérdéssel is. Mit tekint az iskola fejlődésnek? Mit tekint a pedagógus fejlődésnek? Mit tekint a szülő fejlődésnek? És mit tekint a diák fejlődésnek? Vajon minden kérdésre ugyanazt a választ kapnánk adott diák esetében?
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
12. Úgy tapasztalom, hogy a pedagógus nemcsak a tantárgyi képességek fejlesztésére törekszik, hanem neveli is a gyermekemet.
No, és akkor a tízmillió eurós kérdés: vajon ezzel kapcsolatban honnan lesznek releváns infói a szülőknek? Mert ez az a terület, ami a tanítási órákon, a szünetekben, az iskolai programokon valósul meg. Egyébiránt egy pedagógus nem tud nem nevelni: azzal, hogy fegyelmez egy órán vagy egy iskolai rendezvényen, már önmagában nevel. És akkor ez még csak a küszöbszint.
Ergo: az értékelési szempont nem releváns.
Ezek a kérdőívek – amint láthatók – nem adnak, nem tudnak releváns értékelést adni a pedagógusokról. Egy-egy diák vagy szülő bosszúeszközének viszont kiválóan alkalmasak. Arról nem is beszélve, hogy már most jönnek olyan visszajelzések kollégáktól, hogy rendre azok töltik ki, akiknek valamilyen problémájuk van az adott pedagógussal. Akivel pedig nincs problémájuk, ott elmulasztják a kérdőívek beküldését.
Ezek az értékelésnek álcázott vegzálások tehát nagyon károsak! Ráadásul a nem releváns eredmények alkalmasak arra, hogy hosszú távon a pedagógusok reális önértékelését kikezdjék, megingassák, elbizonytalanítsák, s akár negatív irányban befolyásolják miközben folyamatos, évenként ismétlődő stresszfaktorként állandósulnak az életükben. És ha ez nem lenne elég, akkor még az is ott van mindennek a tetejében, hogy mindez a havi illetményük befolyásolására megy ki, tehát még egzisztenciális fenyegetettséget is okoz!
TILTAKOZUNK!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete továbbra is követeli:
- a jelenlegi teljesítményértékelési rendszer visszavonását,
- átfogó, széleskörű, a szakmai szervezetekkel konszenzusban megalkotott új teljesítményértékelési rendszer kidolgozását.
Annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjuk az érdekeid képviselni ágazati szinten, fontos, hogy belépj a PDSZ-be.
Itt tudsz hozzánk csatlakozni: https://pdsz.hu/csatlakozas/
NE FELEDD:
EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK!
A projekt támogatója a Közös Értékeink Program, ami az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának keretében valósul meg, és amelyről a www.kozosertekeink.hu oldalon tudnak bővebben tájékozódni.
További támogatóink:
Ökotárs Alapítvány
Közösségfejlesztők Egyesülete
Autonómia Alapítvány
Kárpátok Alapítvány – Magyarország
#CERV #kozosertekeink #nemvagyegyedul #PDSZ
