FIGYELEM: FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ DOKUMENTUM!
Maruzsa Zoltán bejelentette, hogy a 2026. március 30-ára hirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkot a bíróságon megtámadták.
Ezt válaszoltuk neki:
Tisztelt Államtitkár Úr!
Nem igazán lepődtünk meg a levelében leírt lépésen; hasonlót már 2022. januárjában is megtapasztaltunk, amikor egy rövid, kétórás figyelmeztető sztrájk már akkor is komoly félelmet váltott ki a kormány részéről. Az abban a sztrájkfolyamatban szerzett tapasztalatok alapján inkább csodálkozunk, hogy Önök most sem vonták le azt a következtetést, hogy az ilyen jellegű intézkedések – a sztrájk korlátozására tett kísérletek – kontraproduktívak, és csak tovább fokozzák az indulatokat és az érintettek összefogását. Ezzel Önöknek most is számolniuk kell.
Ugyanakkor nagyon örvendetes volt, hogy a sztrájk bejelentésének hatására végre Gulyás Gergely a kormányinfón elismerte: a követelések jogosak, a bérek, amelyekről beszéltünk, rendkívül alacsonyak, és ezeket emelni kell. Ezen kellene dolgozni, nem pedig azon, hogy hogyan lehet fenyegetni és megfélemlíteni azokat, akik a legalacsonyabb keresettel rendelkeznek a közoktatás területén. Nem őket kell tovább alázni, hanem mindent megtenni annak érdekében, hogy a szükséges költségvetési fedezet előkerüljön – erre még van idő.
A sztrájkról szóló törvény egyértelműen kötelezi a feleket az egyeztetésre, és Ön sem bújhat ki ezen kötelezettség alól.
Kérjük ezért, hogy jelölje ki a következő tárgyalási időpontot. A PDSZ tárgyalódelegációja konkrét javaslatokkal fog előállni arra vonatkozóan, hogy a költségvetésből honnan kerülhetnek elő a források, amelyek biztosítanák a köznevelésben dolgozó 67 ezer munkavállaló bérének rendezését.
A hétfői sztrájk elhalasztásával azt kívánjuk elérni, hogy az érintetteket ne tegyük ki egzisztenciális fenyegetésnek és bizonytalanságnak egy elhúzódó jogvitában. Ugyanakkor azt is biztosítjuk, hogy a történet ne a sztrájkjogról szóljon – az amúgy is az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt van – és ne engedjük, hogy eltereljék a figyelmet a valódi követelésekről.
A követelések maradjanak a fókuszban, és az, hogy elsősorban az Önök feladata az, hogy az elmúlt 16 év elmaradt intézkedéseit pótolják.
Tisztelettel,
Nagy Erzsébet
És íme a közleményünk:
Ez pedig Gulyás Gergelynek írt levelünk:
Figyeljétek folyamatosan további bejelentéseinket. Az alábbi, sztrájk szervezéséről szóló cikkünk ennek megfelelően fog frissülni.
Összegyűjtöttük a sztrájkkal kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdéseket – és meg is válaszoltuk őket. Ez a dokumentum eredetileg a 2026. március 30-án (hétfőn) 8:00–10:00 között megtartandó figyelmeztető sztrájkra vonatkozott, de általában a sztrájk szervezésére használhatő a későbbiekben is.
Alapinformációk
A sztrájk időpontja: 2026. március 30. (hétfő) 8:00–10:00
A sztrájk ideje alatt:
- Aki sztrájkol, nem végez munkát, de a munkahelyen van (érdemes együtt lenni, és fotókat videókat készíteni, amiket küldjetek el nekünk, hogy közzétegyük annak érdekében, hogy látsszon a sztrájk);
- gyermekfelügyelet biztosítandó, de nem a sztrájkolókkal (a gyermekfelügyelet nemcsak a NOKS-, hanem a pedagógusmunkakörökre is előírt feladat, ezért erre ők is beoszthatók);
- a sztrájkhoz bárki csatlakozhat, és attól el is állhat bármikor.
2026. máricus 26-án 19 órától fórumot tartunk ZOOM-on,
ahol a PDSZ Facebook-oldalán tett rövid élő bejelentkezés után zárt szobában válaszolunk a kérdésekre. Aki nem tagunk, az eseményben lévő regisztrációs kérdőív kitöltésével tud csatlakozni: https://fb.me/e/4pQF8sO8Z
Mit kérjünk a szülőktől?
Kérjétek meg a szülőket, hogy:
- 2026. március 30-án 8:00 és 10:00 között lehetőség szerint ne küldjék be a gyermekeket az intézménybe, ha a sztrájk miatt a gyermekek felügyelete problémás lenne (pl. óvodában a dajka munkavégzésének szünetelése miatt).
Fontos:
Ez nem kötelezés, hanem kérés. Ha mégis behozzák a gyermeket, felügyeletet biztosítani kell, de nem a sztrájkolókkal. A NOKS- és egyéb munkakörökben dolgozókra nem vonatkozik a 2022. évi V. törvény, amely a köznevelési intézményekben a még elégséges szolgáltatást szabályozza.
Ez a levél ment az államtitkárnak a sikertelen egyeztetés után
„Tisztelt Államtitkár Úr!
Az egyeztetésen részt vevő kollégáink visszajelzése alapján sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy az egyeztetés eredménytelen volt. A kormány részéről nem történt hajlandóság a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és egyéb munkakörökben dolgozók béremelésére vonatkozó fedezet biztosítására, és a szabadság terén sem történt előmozdulás.
Ennek következtében a Sztrájktörvény alapján figyelmeztető sztrájkot szervezünk, amelyre a törvény szerint már az egyeztetésre szánt hét napon belül sor kerülhet. A kétórás sztrájk időpontja: 2026. március 30. (hétfő) 08:00–10:00 óra között lesz.
Ugyanakkor a Sztrájktörvény továbbra is kötelezi a feleket az egyeztetésre. Kérjük, szíveskedjék megjelölni a következő egyeztetés időpontját, hogy a törvényben előírt egyeztetési kötelezettség teljesüljön!
Kérjük továbbá, hogy szíveskedjenek addig is áttekinteni a költségvetési törvényben rendelkezésre álló lehetséges fedezetet, és amennyiben igényt tartanak rá, ebben szívesen nyújtunk segítséget.
Várjuk visszajelzését a következő egyeztetés időpontjáról.
Tisztelettel,
Nagy Erzsébet
OV-elnök”
Hogyan készítsd elő a sztrájkot?
2026. március 27. (péntek) 12:00-ig
- a sztrájkban várhatóan résztvevők létszámának jelzése az intézményvezetőnek
2026. március 27. (péntek) 14 óra
- szülők visszajelzése (kérnek-e felügyeletet)
2026. március 30. (hétfő) 7:50-ig
- végleges létszám közlése (ha már leadjátok ekkor a névsort, a létszámot nem kell külön).
2026. március 30. 08:00 óra előtt pár perccel
- sztrájkban résztvevők névsorát leadni az igazgatónak – ez kötelező
Ki sztrájkolhat?
- minden foglalkoztatott (köznevelési foglalkoztatotti jogviszony, munkaviszony)
- szakszervezeti tagságtól függetlenül sztrájkolhattok
Ki nem sztrájkolhat?
- óraadó (megbízási jogviszony), de szolidaritási nyilatkozatot ő is tehet
- pedagógusok nem tarthatnak szolidaritási sztrájkot sem, de bármilyen szolidaritási nyilatkozattal, petícióval, kiállással támogathatják munkatársaikat. A petíciót ITT tudod aálírni, de a képre kattintva is:

Mi van, ha nincs órám 08:00–10:00 óra között?
- Aki pont ekkor nem dolgozik, az menjen be együtt szolidaritásból 08:00-10:00-ig, és legyetek együtt.
Kell-e felügyelet?
- Nem kell, mert ellátja az, aki nem sztájkol, nem vonatkozik a NOKS- és egyéb munkakörre a törvényben előírt gyermekfelügyelet.
❗Nem lehet vegyes rendszer egy intézményen belül. (Tehát nem lehetséges, hogy a dolgozók különböző időpontokban sztrájkolnak.)❗
Mennyi bért vonnak le?
- csak a kieső időre (2 óra) időarányosan, nem szünetel a biztosítási jogviszony, mert aznap az illető végez munkát
Kell sztrájkbizottság?
- Nem kötelező, de ajánlott. Akár 1 fő is elég.
Kinek kell jelezni a sztrájkot?
- intézményvezetőnek (minden lényeges adatot)
- fenntartónak csak tájékoztatás (nem kötelező minden adat)
- a PDSZ-nek, töltsétek ki a kérdőívet ITT .
Mit NEM tehet az igazgató?
- nem tilthatja meg a sztrájkot
- nem szervezheti át úgy a munkát, hogy ellehetetlenítse a sztrájkot
- nem döntheti el, ki sztrájkolhat
- nem jelölheti ki az igazgató a sztrájkbizottság tagjait
- A sztrájk jogszerűségéről csak bíróság dönthet, az igazgató, a fenntartó vagy az államtitkár, stb. nem.
Fontos!
Ez figyelmeztető sztrájk:
- nem a szülők ellen irányul, hanem jelzés a döntéshozók felé
Röviden (ha csak ezt olvasod el)
- március 30. 08:00–10:00 → sztrájk
- március 27. péntek 12:00 → sztrájkolók létszámának leadása az intézményvezetőnek
- március 27. péntek 14:00 → szülők tájékoztatása és visszajelzés kérése, hogy kérnek-e gyermeküknek a sztrájk időtartamára felügyeletet (ha ez szükséges)
- március 30. hétfő 07:30-ig → szülők visszajelzése
Ezt csak akkor használd, ha a szülőket érinti a sztrájk, tehát, ha az élet- és vagyonvédelemről szóló megállapodás keretében megbeszéltétek az igazgatóval, hogy lehetőleg ne jöjjenek be a sztrájk alatt a gyerekek az intézménybe (pl. óvodában).
Kérjetek meg minél több NOKS- és egyéb munkakörben dolgozót, hogy csatlakozzon!
Ehhez ezt a felhívást tudjátok használni:
Mit csináljatok a sztrájk alatt?
Kérjük, hogy a sztrájk során lehetőség szerint együtt vegyetek részt, és készítsetek fotókat, esetleg videókat, vagy bármilyen más formában jelezzétek a részvételeteket. Ezeket kérjük, küldjétek el nekünk – ideírjuk, hogy hova kell küldeni. Ezt a cikkünket figyeljétek, mert folyamatosan egészítjük ki a tartalmát!
Fontos, hogy olyan anyagokat osszatok meg, amelyeket közzétehetünk a sajtóban és a közösségi felületeinken is.
Kiemelten kérjük továbbá, hogy töltsétek ki a kérdőívet ITT , amelyben a kapcsolattartó személyét és a sztrájkban résztvevők számát kérdezzük. Ez a legfontosabb lépés, ezt akár már most is megküldhetitek, hogy tudjuk, kinek kell közvetlen információkat küldenünk, és biztosítani tudjuk a folyamatos kapcsolattartást.Ha változik a sztájkban résztvevők száma, akkor az új létszámmal küldjétek el újból a kérdőívet, csak a többi adat ne változzon,hogy az adatot ki tudjuk cserélni.
Most aztán igazán fontos, hogy belépj a PDSZ-be, mert így teljeskörű jogi védelmet tudsz kapni, folyamatos információkat és egy élő közösség része lehetsz, akik együtt tesznek az élet- és munkakörülmények javítása érdekében.
Szolidaritási sztrájk helyett más eszközök
Elméletben a szolidaritási sztrájknál nincs előzetes egyeztetési kötelezettség, és korábban sokáig úgy tűnt, hogy emiatt a „még elégséges szolgáltatás” kérdése nem értelmezhető, hiszen nincs kivel megállapodni.
Ugyanakkor a 2022. évi V. törvény nagyon részletesen szabályozza a köznevelési intézményekben biztosítandó még elégséges szolgáltatást – konkrétan a gyermekfelügyeletet és a tanítást – és ezekhez szigorú határidőket és eljárási kötelezettségeket rendel el (viszont a NOKS- és egyéb mukakörökre nem terjed ki a törvényben megharározott kötelezettség, azokat a feladatokat más munkakörökben dolgozónak is el lehet rendelni). A szakképzésben nincs törvény se, ezért ott még bizonytalanabb egy néhány napon belül meghirdetett szolidaritási sztrájk megszervezése a még elégséges szolgáltatással kapcsolatos esetleges jogvita kimenetele miatt.
Ez azt jelenti, hogy ha pedagógusok szolidaritási sztrájkba lépnének, nagy valószínűséggel rájuk terhelhetik ezeket a kötelezettségeket és határidőket, függetlenül attól, hogy a szolidaritási sztrájk logikája ettől eltér. A hétfői figyelmeztető sztrájk közelsége miatt ezek a határidők reálisan nem tarthatók.
Nem szeretnénk annak a kockázatát vállalni, hogy olyan akcióba hívjuk a közoktatásban pedagógus és a szakképzésben dolgozó kollégákat, amelynek a jogszerűsége vitathatóvá válhat, vagy amely miatt retorzió érheti őket.
Ezért ehhez a figyelmeztető sztrájkhoz most nem szervezünk szolidaritási sztrájkot.
Helyette a következőkre buzdítunk:
- Szolidaritási nyilatkozatok és nyilvános kiállások a kollégák mellett,
- Petíció aláírása a bérek rendezéséért és a munkakörülmények javításáért.
A petíció előnye, hogy széles társadalmi támogatást tesz láthatóvá, nem hordoz jogi kockázatot, és politikailag is erős üzenet a döntéshozók felé.
Kérjétek meg azokat, akik nem tudnak vagy nem akarnak sztrájkolni, hogy írjanak szolidaritási nyilatkozatot, és küldjék el nekünk az [email protected] -ra!
Íme egy minta, de nem kötelező használni :
SZOLIDARITÁSI NYILATKOZAT
Alulírott, …………………………….……………………………………………… kijelentem, hogy szolidaritást vállalok a figyelmeztető sztrájkban részt vevő kollégákkal.
Támogatom a követeléseiket, különösen:
- a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és egyéb munkakörökben dolgozók azonnali béremelését,
- az igazságos és kiszámítható további béremeléseket,
- a közoktatásban dolgozók egységes és méltányos munkafeltételeként részükre is, a törvényben garantált 50 munkanapos éves szabadságot.
Kifejezem, hogy bár a sztrájkban közvetlenül nem veszek részt, annak céljaival egyetértek, és támogatom a kollégák fellépését.
Dátum: ……………………………
Aláírás(ok):
Csatlakozz Te is!
👉 Információk, belépés: www.pdsz.hu

