Az eddigi semmi helyett végre valami

A PDSZ véleménye az iskolakezdési támogatásról szóló jogszabálytervezetről

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) véleménye az iskolakezdési támogatásról szóló törvénytervezetről és a végrehajtási rendelet tervezetéről

A PDSZ üdvözli, hogy a Kormány önálló, rászorultsági alapon nyújtott iskolakezdési támogatás bevezetését tervezi. Álláspontunk szerint minden olyan intézkedés támogatandó, amely hozzájárul a gyermekes családok iskolakezdéssel járó anyagi terheinek csökkentéséhez, különösen akkor, ha a támogatás valóban a rászoruló családokat célozza.

Ugyanakkor fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a köznevelésben dolgozók számára az iskolakezdési támogatás intézménye eddig is szerepelt a 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendeletben. A szabályozás azonban ellentmondásos volt. Míg a rendelet 96. §-a adható juttatásként rendelkezett az iskolakezdési támogatásról, addig a 106. § alapján a jogosultsági feltételeknek megfelelő foglalkoztatottak jogosulttá váltak erre a juttatásra. A gyakorlatban azonban az állami intézmények fenntartói egyetlen esetben sem biztosították ezt a támogatást.

A PDSZ több alkalommal foglalkozott a kérdéssel, és megvizsgálta annak lehetőségét is, hogy bírósági úton tisztázzuk a jogszabály értelmezését. Azok a munkavállalók azonban, akik vállalták volna a peres eljárást, végül a várható munkáltatói retorzióktól tartva visszaléptek. Ez is jól mutatja, hogy egy jogszabályban szereplő jogosultság önmagában nem jelent ténylegesen igénybe vehető támogatást, ha annak érvényesítéséhez nem kapcsolódnak megfelelő garanciák.

Éppen ezért a mostani szabályozási javaslatot abból a szempontból megfelelőnek tekintjük, hogy a támogatás nem a munkáltató mérlegelésétől vagy költségvetési lehetőségeitől függ, hanem jogszabályban meghatározott feltételek teljesülése esetén jár. Ez jelentősen növeli a kiszámíthatóságot és a jogbiztonságot.

Különösen pozitívnak tartjuk, hogy a támogatás szociális alapon kerül megállapításra. A közpénzek felhasználása során indokoltnak tartjuk, hogy elsődlegesen azok részesüljenek támogatásban, akiknek arra valóban szükségük van. Nem tartjuk indokoltnak, hogy magas jövedelmű családok is automatikusan részesüljenek ilyen jellegű juttatásban.

Üdvözlendő az is, hogy a támogatás a Magyarországon élő gyermekeket célozza. Az elmúlt években a magyar állam több támogatási formát biztosított a határon túli magyar gyermekek számára is, ezért fontos előrelépésnek tartjuk, hogy most a Magyarországon élő rászoruló gyermekek is önálló támogatási formában részesülhetnek.

Ugyanakkor úgy véljük, hogy a jelenlegi tervezet csak az első lépést jelenti. A tervezett, mintegy 400 000 gyermekre kiterjedő jogosulti kör hosszabb távon bővítendő. Célként azt tartjuk kívánatosnak, hogy minden rászoruló gyermek részesülhessen iskolakezdési támogatásban.

Javasoljuk továbbá, hogy a támogatás összege a jövőben automatikusan kövesse az inflációt, illetve az iskolakezdés tényleges költségeinek változását, így megőrizhesse reálértékét. 

Ugyanakkor megfontolandónak tartjuk, hogy a támogatás miért két egyenlő részletben kerül kifizetésre. Az iskolakezdéssel összefüggő kiadások döntő része a tanév kezdetén jelentkezik, ezért érdemes lenne megvizsgálni, hogy indokolt-e a két részletben történő folyósítás, vagy célszerűbb lenne a támogatás teljes összegét az iskolakezdés időpontjában biztosítani.

Összességében a PDSZ támogatja a tervezet célját és irányát, ugyanakkor javasolja a jogosulti kör fokozatos bővítését, a támogatás értékállóságának biztosítását, valamint annak felülvizsgálatát, hogy a folyósítás módja és időzítése a lehető legjobban igazodjon a családok tényleges szükségletei.

A PDSZ a401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendeletben szereplő, de ténylegesen soha nem nyújtott támogatások egyértelmű rendezését is indokoltnak tartja, hogy a jövőben ne maradjanak a jogrendszerben olyan, papíron létező jogosultságok, amelyek a gyakorlatban nem érvényesíthetők. Ez jól rámutatna arra, miért jelent valódi változást a mostani szabályozás.

Budapest, 2026. 07. 07.

A PDSZ Országos Választmánya

Az előzményekről

Írtunk itt:

Többen megpróbálták igényelni az iskolakezdési támogatást, de minden esetben azt a választ kapták a tankerületi központoktól, hogy fedezet hiányában elutasítják a kérést.

Ez a támogatást, amelyet a TISZA-kormány javasol, nem ugyanaz, mert ez nem jogviszonyhoz kapcsolódik, hanem szociális alapon fog járni az arra jogosultaknak.

Csatlakozz Te is!

Szerveződjünk szakszervezeti csoportokba!
Álljunk ki egymásért a munkahelyen!
Mert együtt erősebbek vagyunk, mint egyenként bármikor.

👉 Információk, belépés: www.pdsz.hu

Hasonló cikkek

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.