A PDSZ nyílt levele a csömöri igazgatói megbízás ügyében
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levélben fordul Lannert Judit oktatási miniszterhez a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola igazgatói megbízása ügyében. A PDSZ szerint súlyos kérdéseket vet fel, hogy a nevelőtestület titkos szavazáson nem támogatta Bátovszky János újbóli megbízását, információink szerint az önkormányzat sem támogatta azt, mégis ő kapott újabb egyéves vezetői megbízást. A szakszervezet szerint az ügy túlmutat egyetlen iskola vezetői kinevezésén: arról is szól, hogy valóban számít-e a pedagógusok véleménye az új oktatásirányítás számára.
A nyílt levél
Tisztelt Miniszter Asszony!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete határozottan tiltakozik a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola korábbi igazgatójának, Bátovszky Jánosnak az intézményvezetői tisztségbe történő újbóli megbízása miatt.
Bátovszky János mintegy húsz éven keresztül vezette az intézményt, vezetői megbízatása azonban 2026-ban lejárt. A vezetői megbízás meghosszabbításáról a nevelőtestület titkos szavazással véleményt nyilvánított, és nem támogatta Bátovszky János újraválasztását. Információink szerint Csömör Nagyközség Önkormányzata sem támogatta ezt.
A tanév végén ennek megfelelően úgy tűnt, hogy az intézmény vezetésében változás következik be. Az iskola dolgozóit 2026. július 9-én arról tájékoztatták, hogy az igazgatói teendőket Varró Diána igazgatóhelyettes veszi át.
Ehhez képest a közelmúltban derült ki, hogy Bátovszky János mégis újabb egyéves vezetői megbízást kapott.
A PDSZ álláspontja szerint ez a döntés súlyos kérdéseket vet fel az intézményi demokrácia, a nevelőtestület véleményének tényleges érvényesülése és az intézményvezetői megbízások szakmai megalapozottsága tekintetében.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy iskola nevelőtestületének titkos szavazáson kifejezett, egyértelmű álláspontja érdemi következmény nélkül maradjon.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az intézményvezető megbízása jogszabályban meghatározott eljárás szerint történik, és a nevelőtestület véleménye önmagában nem feltétlenül jelent vétójogot. Ugyanakkor egy demokratikus oktatási rendszerben nem lehet közömbös, hogy az intézményben dolgozó pedagógusok milyen vezetőt tartanak alkalmasnak az iskola irányítására.
Különösen visszás az a helyzet, amikor egy hosszú időn keresztül hivatalban lévő vezető újabb megbízását a saját nevelőtestülete titkos szavazáson elutasítja, a települési önkormányzat sem támogatja, majd ennek ellenére ugyanaz a személy kap újabb vezetői megbízást.
Felmerül a kérdés: akkor mi értelme van a nevelőtestület véleménynyilvánításának, ha annak eredményét egy ilyen esetben egyszerűen figyelmen kívül lehet hagyni?
A PDSZ ezért felkéri Miniszter Asszonyt, hogy haladéktalanul vizsgálja meg a Bátovszky János újbóli megbízásához vezető eljárást, és adjon érdemi választ arra, hogy:
- milyen szakmai szempontok indokolták Bátovszky János újbóli, egyéves vezetői megbízását;
- milyen módon vették figyelembe a nevelőtestület titkos szavazásának eredményét;
- milyen szerepet játszott a döntésben a települési önkormányzat álláspontja;
- milyen indok alapján változott meg az a helyzet, amelyről július 9-én az intézmény dolgozóit tájékoztatták;
- és mindenekelőtt: mi indokolta azt, hogy a nevelőtestület által elutasított vezető mégis visszakerüljön az intézmény élére.
A PDSZ szerint egy iskola vezetőjének legitimitását nem kizárólag a megbízásról szóló dokumentum teremti meg. Az intézményvezetéshez szakmai bizalomra, együttműködésre és az intézmény dolgozóinak elfogadására is szükség van.
Az iskola nem egy olyan szervezet, amelynek élére kívülről, a közösség véleményét figyelmen kívül hagyva következmények nélkül lehet vezetőt állítani. Az intézmény működésének minőségét alapvetően meghatározza, hogy az igazgató képes-e együttműködni az ott dolgozó pedagógusokkal, és élvezi-e azok bizalmát.
A csömöri ügy ezért túlmutat egyetlen igazgatói megbízás kérdésén. Arról is szól, hogy a pedagógusok véleménye valóban számít-e az oktatásirányítás számára, vagy csupán egy kötelezően letudandó eljárási elem.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt várja a tárcától, hogy ne kezelje formális kérdésként a nevelőtestület döntését, hanem érdemben vizsgálja meg a kialakult helyzetet, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola vezetése szakmailag megalapozott és az intézmény közössége számára is elfogadható módon rendeződjön.
Kérjük, hogy a vizsgálat eredményéről és a megtett intézkedésekről a PDSZ-t írásban tájékoztatni szíveskedjen.
Budapest, 2026. 08. 18.
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmánya
A minisztérium válaszolt – de újabb kérdések merültek fel
A PDSZ nyílt levelére Lannert Judit oktatási miniszter válaszolt. A válaszban a miniszter egy olyan döntési elvre hivatkozott, amely szerint 40 százalékos támogatottság esetén – ha nincs külön panasz, és a támogatottság nem kirívóan alacsony – egyéves átmeneti vezetői megbízás is adható.
Csakhogy a csömöri esetben éppen az a kérdés, hogy alkalmazható-e egyáltalán ilyen egyszerűen egy százalékos küszöb.
Bátovszky János ugyanis egyedüli pályázó volt. A nevelőtestületi szavazáson 24-en támogatták, 27-en ellene szavaztak, 5-en pedig tartózkodtak. Vagyis az egyetlen jelölt a szavazatok mintegy 43 százalékát kapta meg, miközben 32-en nem adtak neki igen szavazatot.
Ez egészen más helyzet, mint amikor több jelölt közül valamelyik 40 százalékos támogatottságot szerez. Több jelölt esetén ugyanis a második vagy harmadik jelöltre adott szavazatok is magyarázhatják, hogy egy jelölt miért nem kapott többséget. Egyetlen jelölt esetében azonban a kérdés egyszerűbb: a tantestület többsége támogatta-e az újabb megbízását vagy sem.
A csömöri szavazás erre a kérdésre nemleges választ adott.
Nem csak a százalék számít
A PDSZ a miniszternek adott válaszában ezért azt hangsúlyozta: nem vitatja, hogy a támogatottság mértéke releváns szempont lehet, de önmagában egy százalékos küszöb nem helyettesítheti az egyedi ügy körülményeinek vizsgálatát.
Különösen azért nem, mert a helyi pedagógusoktól olyan információk is érkeztek, amelyek a vezetői működéssel kapcsolatban komoly kérdéseket vetnek fel. Ezek között olyan állítás is szerepel, hogy az igazgató tudhatott arról, hogyan és milyen indulattal szavaztak egyes kollégák a titkos szavazáson.
A PDSZ ezeket nem állítja bizonyított tényként. Éppen ellenkezőleg: azt tartja szükségesnek, hogy az ilyen információkat vizsgálják ki. Ha egy állítás nem igaz, azt tisztázni lehet. Ha viszont igaz, annak egy titkos szavazás tisztasága szempontjából nyilvánvalóan jelentősége van.
Mi számít „panasznak” és releváns információnak?
A miniszter válaszában arra is utalt, hogy más esetekben olyan panaszok vagy információk érkeztek a minisztériumhoz, amelyek alapján úgy ítélték meg, hogy az adott jelölt nem megfelelő, ezért nem ő kapott vezetői megbízást.
A PDSZ szerint ez fontos elv lehet, de csak akkor, ha következetesen alkalmazzák.
A Csömöri Mátyás Király Általános Iskolával kapcsolatban ugyanis korábban is volt olyan, sajtóban dokumentált ügy, amelyben szülői panaszok alapján a Dunakeszi Tankerületi Központ vizsgálatot indított. A tankerület akkori vezetése arról is beszámolt, hogy a panaszok miatt az iskola a 2019/2020-as tanév kezdetén már nem szervezte meg a judo oktatást.
A PDSZ nem állítja, hogy egy korábbi szülői panasz vagy tankerületi vizsgálat önmagában alkalmatlanná tesz egy intézményvezetőt. A kérdés az, hogy ez az előzmény ismert volt-e a mostani döntéshozók előtt, és ha igen, figyelembe vették-e a döntés meghozatalakor.
Ha ugyanis a minisztérium szerint a panaszok és az intézményvezető működésével kapcsolatos információk relevánsak lehetnek egy vezetői megbízásnál, akkor joggal merül fel a kérdés: milyen szempontok alapján döntik el, hogy melyik információt vizsgálják meg és melyiket nem?
Mi történt július 9. után?
A levélváltás egyik legfontosabb kérdése azonban nem is a 40 százalékos támogatottság, hanem az, hogy mi történt a döntési folyamatban július 9. után.
A polgármester tájékoztatása szerint július 9-én az iskola dolgozóit és a helyi szereplőket arról tájékoztatták, hogy Bátovszky János nem kap újabb megbízást, Varró Diána igazgatóhelyettes veszi át az intézmény vezetését, és ősszel új pályázatot írnak ki.
Varró Diána ennek megfelelően már úgy tárgyalt a helyiekkel és az iskola érintettjeivel, hogy ő fogja vezetni az intézményt.
Ehhez képest később mégis Bátovszky János kapott egyéves vezetői megbízást.
A PDSZ ezért azt kérdezte a minisztertől: ha már a júliusi döntés idején is létezett az az elv, hogy 40 százalékos támogatottság mellett, panasz hiányában egyéves átmeneti megbízás adható, akkor miért tájékoztatták július 9-én az érintetteket egy ettől eltérő döntésről?
Ha pedig a döntés és a későbbi megbízás között valamilyen új információ vagy új körülmény miatt változott meg az álláspont, akkor mi volt ez az információ, mikor vált ismertté, és ki alapján változott meg a korábbi döntés?
Ez nem pusztán technikai kérdés. Egy iskola dolgozóit ugyanis nem lehet úgy tájékoztatni egy vezetőváltásról, hogy néhány héttel később minden magyarázat nélkül ennek az ellenkezője történik.
A PDSZ nem állít, hanem vizsgálatot kér
A levélváltásban a PDSZ ezért szándékosan nem kezeli bizonyított tényként a helyben hallott valamennyi információt. A szakszervezet azt kéri, hogy a döntéshozók ugyanazzal a mércével vizsgáljanak meg minden releváns körülményt.
Ide tartozik:
- a nevelőtestületi szavazás tényleges eredménye;
- az a körülmény, hogy Bátovszky János egyedüli pályázó volt;
- a korábbi szülői panaszok és a tankerületi vizsgálat;
- az igazgató vezetési gyakorlatával kapcsolatos jelenlegi jelzések;
- a titkos szavazás körülményeivel kapcsolatos állítások;
- az önkormányzat álláspontja;
- valamint mindenekelőtt az, hogy mi indokolta a július 9-én közölt döntés későbbi megváltoztatását.
A PDSZ szerint tehát nem az a valódi kérdés, hogy „40 százalék elég-e”. A valódi kérdés az, hogy egy intézményvezetői megbízásról szóló döntésben valóban számít-e a tantestület véleménye, és a döntéshozók következetesen, átlátható szempontok alapján mérlegelik-e az összes rendelkezésre álló információt.
Ez különösen fontos azoknak a pedagógusoknak, akik egy titkos szavazáson vállalták a véleményüket. Ha azt látják, hogy az általuk kifejezett többségi elutasításnak nincs érdemi jelentősége, az nemcsak a csömöri iskola közösségére hat, hanem azt az üzenetet közvetíti az ország valamennyi tantestületének, hogy érdemes-e egyáltalán őszintén véleményt nyilvánítaniuk.
A PDSZ ezért továbbra is azt várja, hogy a minisztérium ne pusztán a támogatottsági arányra hivatkozva zárja le az ügyet, hanem vizsgálja meg a teljes döntési folyamatot, és adjon világos választ arra, mi történt július 9. és Bátovszky János újabb megbízása között.
Nem maradtak csendben – ezért fontos a helyi szakszervezeti csoport
A csömöri ügynek van egy másik, nagyon fontos tanulsága is: az intézményben jelen van a PDSZ, olyan pedagógusok, akik nem fogadták el, hogy a fejük felett szülessenek meg a döntések, akik felemelték a hangjukat, az országos szakszervezethez fordultak, és szükség esetén a nyilvánosságot is igénybe vették.
Nem hagyták, hogy csendben azt tegyenek velük, amit akarnak. Kiálltak magukért és az intézmény közösségéért.
Ez rendkívül fontos. Egy pedagógus egyedül gyakran kiszolgáltatottnak érezheti magát egy munkahelyi konfliktusban vagy egy súlyos érdeksérelem esetén. De amikor a dolgozók megszervezik magukat, együtt lépnek fel, és mögöttük ott áll a szakszervezet helyi és országos közössége is, egészen más erőviszonyok jönnek létre.
A szakszervezetnek éppen ez az egyik legfontosabb feladata: hogy helyben segítsen az érintetteknek érdekeik képviseletében, országos szinten pedig felemelje a hangját, amikor jogsértés vagy súlyos érdeksérelem történik. A PDSZ akkor tud igazán hatékonyan fellépni, ha vannak aktív tagjai és helyi csoportjai, akik jelzik a problémákat, megszervezik magukat, és nem hagyják magukra egymást.
A csömöri pedagógusok példája ezért más intézmények számára is fontos üzenet: nem kell mindent szó nélkül eltűrni. Ha problémát tapasztaltok, ha sérülnek az érdekeitek, ha úgy érzitek, hogy a véleményeteket figyelmen kívül hagyják, szerveződjetek meg, alakítsatok PDSZ-csoportot, és használjátok a szakszervezet erejét!
A PDSZ-ben már három fő alakíthat helyi csoportot. Ez az első lépés ahhoz, hogy ne egyenként, kiszolgáltatottan kelljen fellépnetek, hanem közösen, szervezetten és egymást támogatva tudjátok képviselni az érdekeiteket.
Lépjetek be a PDSZ-be, alakítsatok csoportot, és álljatok ki magatokért – mert együtt sokkal erősebb a hangunk.
Ha még nem vagy PDSZ-tag, csatlakozz, várunk a közösségünkbe!
👉 Információk, belépés: www.pdsz.hu


