
Bérek a felsőoktatásban
Az mélyreható tanulmányok nélkül is jól látható, hogy valami nagy baj van a magyarországi felsőoktatásban a bérezéssel. Átfogó képet alkotni nagyon nehéz, ezért a legszerencsésebb

Az mélyreható tanulmányok nélkül is jól látható, hogy valami nagy baj van a magyarországi felsőoktatásban a bérezéssel. Átfogó képet alkotni nagyon nehéz, ezért a legszerencsésebb

Régóta jelent problémát a fiatalok Magyarországról való elvándorlása, külföldi továbbtanulása, majd ottani letelepedése, s ezt a folyamatot mind a mai napig nem sikerült megszüntetnie a

Még mindig nem tudunk semmit annak előzményéről, hogy miért kapott kegyelmet a pedofil gyermekotthon-igazgatónak falazó, bűncselekmények eltussolásában aktív K. Endre. Egyet azonban lehet tudni: azért,

A PDSZ közleménye a kegyelembotránnyal kapcsolatban

Ha megkaptad a kinevezésedet vagy a munkaszerződésedet, ill. annak módosítását, okvetlenül töltsd ki a PDSZ által kiadott kérdőívet! Ez azért fontos, mert 2024. január 31-én

Ahogy azt korábban is jeleztük, egy törvénymódosítás megtiltja, hogy a közszférában működő munkáltatók átutalják a fizetésből a szakszervezeti tagdíjat a szakszervezetek számára. Ezzel is el

Bizonyára tudod, hogy egy törvénymódosítás következtében a közszférában működő szakszervezetek számára a munkáltató 2024. január 1-től nem utalhatja át a szakszervezeti tagdíjakat. Ez a rendelkezés

2023. november 25-én ünnepeltük meg a PDSZ 35. szülinapját. Nagyon köszönjük minden meghívott vendégünknek a részvételt, és azoknak, akik nem tudtak eljönni, a videó- és

2023. október 27-én és 28-án tartotta rendkívüli kongresszusát a PDSZ. Ennek összehívását többek közt az tette indokolttá, hogy a parlamenti többség újabb, a közszféra szakszervezeteit

Az alábbiakban lépésről lépésre elmagyarázzuk, hogyan szerezzünk magunk mellé társakat.

„Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico.” – „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én

Mikor, ha nem a nyár kellős közepén. 2023. augusztus 7-én tette közzé a kormány a Miniszterelnöki Kabinet ártatlannak tűnő, semmitmondó címmel megjelent törvénytervezetét, amelyben a