
Semjén Zsolt megoldáskeresésében sokat segítene, ha tényekre hivatkozna
Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes az ATV műsorában elmondta: a „tanároknak” igazuk van.

Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes az ATV műsorában elmondta: a „tanároknak” igazuk van.

A sztrájk felelősség: nem csak a bátorságunkat teszi próbára, nem csak arról szól, képesek vagyunk-e kiállni magunkért – de arról is, hogy be kell áldoznunk

30 ezer forint értékű CBA-utalvány. Így szándékozna kifizetni a pedagógusok nyári táborban végzett munkáját az Erzsébet-táborokat közpénzből szervező magánalapítvány.

Kollégáink több helyről is jelezték, reklamációjukat követően korrigálják a levonásokat.

A PDSZ országos választmánya döntése alapján a PDSZ önálló sztrájkbizottságot alakít a szakképzésben dolgozók érdekeinek képviselete érdekében. Döntésünkről a mai napon tájékoztattuk a kormányt.

Az EMMI MTI-közleményben elmúltnyolcévezik, miközben a PDSZ felmérése szerint az intézményeknél egyre durvább problémák vannak.

Egy Facebook-videó és egy rövid interjú a Népszavában – most épp Rétvári és Maruzsa urakra lett osztva a pofozógépszerep.

A kormány ismét megalázta a nevelésben-oktatásban dolgozókat: felelős kormányzás helyett időhúzáson kívül csakis az indulatok felkorbácsolásában érdekelt. Ezért a két szakszervezet sztrájkot hirdet!

Miért volt tisztességtelen a kormány tárgyalási taktikája? Miért kell még mindig tárgyalni a kormánnyal? Mi a következő lépés? Mikor lehet ebből sztrájk egyáltalán?

Nem elfogadható a kormány ajánlata – ezt mondják a közoktatásban dolgozók gyorsfelmérésünk szerint.

Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan alakulnak a bruttó fizetéseid jövőre, a 2022-es bértábla alapján.

A harmadik sztrájkegyeztetés ismét az EMMI-ben zajlott, és megint csak Kisfaludy László helyettes államtitkár ült az asztal túloldalán. Egy biztos: a kormányzat nagyon magabiztosan ígéri