Tüntetés Budapesten április 24-én!
A méltán bosszútörvénynek nevezett státusztörvény ellen tüntetünk az EGYSÉGES ORSZÁGOS SZTRÁJK NAPJÁN, ÁRPILIS 24-ÉN! Az eseményről mindent megtaláltok írásunkban.
A méltán bosszútörvénynek nevezett státusztörvény ellen tüntetünk az EGYSÉGES ORSZÁGOS SZTRÁJK NAPJÁN, ÁRPILIS 24-ÉN! Az eseményről mindent megtaláltok írásunkban.
Röviden összefoglaljuk, hogyan szervezzünk sztrájkot április 24-én a közoktatásban és a szakképző intézményekben, de arról is beszámolunk, hogy mi várható még a közeljövőben és mit
Az aHang felületén közzétett nyilatkozatot eddig már 3000-nél is több pedagógus írta alá, kijelentve, hogy az új jogállási törvény hatályba lépése esetén megszüntetnék jelenlegi közalkalmazotti
Március 10-én jár le a határideje a kormány által közzétett jogszabálytervezetek, így a jogfosztó státusztörvény és a köznevelési törvény nevelőtestületek, tanulók, szülők jogait súlyosan sértő
Itt találod meg a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatás részleteit. 2023. március 9-én jogerőre emelkedett a bíróság végzése. A sztrájk alatti még elégséges szolgáltatás a
Elsőként a tatai Eötvös József Gimnázium 32 tanára jelentette be, hogy nem vállalnak feladatot az emelt szintű érettséginél, amennyiben a Belügyminisztérium nem kezd érdemi egyeztetést
A kormány érdemben semmilyen követelésre nem reagált, ezért a PDSZ és a PSZ meghirdették a következő sztrájknapokat – a közoktatásban ÉS a szakképzésben egyaránt. Kérjük
Ezt a támogatást minden kolléga igényelheti, akinek a béréből a munkabeszüntetések miatt vontak le.
Nem szabad megengedni, hogy a kormány álegyeztetéseken bemutatott alibi-teljesítményértékeléssel, álintézkedésekkel próbálja tovább rombolni a közoktatást! Az uniós hatóságoknak igazi egyeztetést ígért az EFOP-pályázatban, az igazi
Már a Bíróság is felszólította a kormányt a törvények betartására és sztrájktárgyaló kijelölésére, közben pedig levelet kapott a sztrájkbizottság a minisztériumtól – persze, nem a
A Bíróság a PDSZ javaslatát hagyta jóvá a szakképzés január 31-i figyelmeztető sztrájkjával kapcsolatban. Ebből adódik néhány fontos teendő, tudnivaló, ezeket ismertetjük az alábbiakban.
Nem reagál a kormány, a Bíróság hoz döntést a még elégséges szolgáltatásról. De végzés még nem érkezett. Mit tegyünk? Természetesen: szervezzük tovább a szakképzés figyelmeztető
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Több információ: Adatvédelmi tájékoztató