
November 4-én egyeztettünk a minisztériumban, és 19-én folytatjuk…
Az eddigi és a jövő évi bér volt a főtéma, de előkerültek más, fontos kérdések is a minisztériumban történt egyeztetésen, ami még nem ért véget.
Az eddigi és a jövő évi bér volt a főtéma, de előkerültek más, fontos kérdések is a minisztériumban történt egyeztetésen, ami még nem ért véget.
A ki nem fizetett eseti helyettesítés megalapozza a rendkívüli lemondást! A nedolgozzingyen.hu azzal a szándékkal jött létre évekkel ezelőtt, hogy minden pedagógust arra ösztönözzünk, hogy fizettesse ki az eseti helyettesítéseket és mindazokat a többletmunkákat, amelyeket intézményen kívül, jellemzően hétvégén végzett. Tapasztalatunk szerint az országban alig van olyan pedagógus-munkakörben dolgozó kolléga, akinek ne tartozna a munkáltatója 2013. szeptember 1. óta a […]
A ki nem fizetett eseti helyettesítés megalapozza a rendkívüli lemondást! A nedolgozzingyen.hu azzal a szándékkal jött létre évekkel ezelőtt, hogy minden pedagógust arra ösztönözzünk, hogy
Az Emberi Jogok Európai Bírósága befogadta a hazai pedagógus szakszervezetek közös panaszát. Az eljárásban a kormánynak magyarázatot kell adnia arra, mi szükség volt a pedagógusok
A 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 106. §-a alapján azoknak a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állóknak, akik megfelelnek a rendeleti előírásoknak, iskolakezdési támogatás jár! Vigyázat, csak
A PDSZ jogsegélyszolgálata nagyon eredményes a bíróságokon. Számos jogerősen megnyert per van, amelyben a képviseletet ügyvédeink látták el. Sorban folynak az elmaradt eseti helyettesítések kifizetése
A munka törvénykönyvéből már ismert a szabadság kiadásának az a szabálya – 122. § (2) bekezdése -, amely szerint évente 7 munkanap szabadsággal a dolgozó rendelkezik. Ezt 15 nappal előre be kell jelenteni, és a munkáltató a szabadságot akár szorgalmi időben is köteles kiadni. A szakképzésben dolgozók és a munka törvénykönyve hatálya alatt foglalkoztatott technikai dolgozók esetében ez most is […]
A munka törvénykönyvéből már ismert a szabadság kiadásának az a szabálya – 122. § (2) bekezdése -, amely szerint évente 7 munkanap szabadsággal a dolgozó
Nemrégiben hirdették ki a 40/2024. (IX. 2.) BM rendeletet, ami a totálisan fölösleges és újabb adminisztrációs terhet jelentő, nem kicsit megalázó, miniszter által előírt képzésről
Ezt kérdezték tőlünk többen, akik megkapták az elképesztő kérdőívet, amiben magánéletükben vájkálnak. Emiatt otthagyták a gyermekvédelmi pályát, vagy el se mentek ilyen munkakörbe dolgozni, de
Levelet írtunk dr. Pintér Sándor miniszter és dr. Maruzsa Zoltán államtitkár részére, hogy a mobiltelefon használatának korlátozásáról szóló rendeletüket azonnal vonják vissza. Ezenkívül állásfoglalást kértünk
Korábban a PDSZ közleményben tiltakozott a tanulók mobiltelefonhasználatát korlátozó rendelet ellen. Az azonban – ahogyan erre számítani lehetett – mégis kihirdetésre került. 2024. augusztus 28-án
Legyél Te is naprakész, értesülj híreinkről elsőként!