
Intézményvezetők! Ne hagyjátok!
Egy ország áll értetlenül a kormány döntése előtt, miszerint május 4-étől megtartják az írásbeli érettségiket. Sokan találgatják, mi állhat a több százezer ember egészségét veszélyeztető döntés mögött. Pedig a kormány nem tesz mást, mint az utóbbi hónapokban mindig: áthárítja a felelősséget. Ezúttal az intézményvezetők viszik vásárra a bőrüket.
Magyarország politikai vezetői ezúttal a középiskolák intézményvezetőit zavarják be a csalánosba – hogy szalonképesen fogalmazzunk. Aki vett már részt érettségi vizsga lebonyolításában, az pontosan tudja, hogy annak első percétől az utolsóig egy személyben az intézményvezetők felelnek.
Nem a miniszter, nem az államtitkár, nem a tankerületi igazgató, hanem az intézményvezető felelőssége, hogy minden rendben menjen.
Mint mindenki, aki az érettségi vizsgák során érintett, ők is kockára teszik a saját és családjuk egészségét, de emellett még a törvényi felelősség is őket terheli. Mit jelent ez pontosan?
- Ha nem sikerül beosztani a diákokat az elvárt módon, mert például nincs elég terem – az intézményvezető felel.
- Ha nem sikerül biztosítani a megfelelő felügyelet az írásbelik alatt – az intézményvezető felel.
- Ha nem sikerül időben kijavítani az írásbeliket, mert a tanárok lebetegszenek, vagy egyszerűen a Mt. szellemében megtagadják azt – az intézményvezető felel.
- Ha a járványügyi rendeletek betartása miatt nem sikerül betartani a vizsgák lebonyolítására vonatkozó szabályokat – az intézményvezető felel.
Egész egyszerűen
nem lehet biztosítani, hogy a vizsga járványügyileg biztonságos, egyszersmind szabályos legyen.
Vegyünk egy példát azok kedvéért, akik esetleg nem járatosak az érettségi vizsgák terén. Tegyük fel, hogy sikerül a termenként 10 vizsgázót szabályosan, a biztonságos távolságot tartva leültetni még azoknál a vizsgatárgyaknál is, amelyekből egész évfolyam vizsgázik. Hogyan lehetséges biztonságosan betartani az alábbi jogszabályi előírásokat:
- a vizsgázók személyazonosságának ellenőrzése a vizsga megkezdése előtt
- a dolgozatok kiosztása és beszedése
- a teremből szabályosan kikéredzkedő vizsgázók dolgozatának elvétele, ki- és visszajövetelük időpontjának felvezetése a dolgozatra
- az intézmény által biztosított segédeszközök szabályos használata: vizsgázó kimegy a tanári asztalhoz, helyesírási szótárt, (amiből 5 db van termenként) megfog, helyére visz, használat után tanári asztalra visszatesz – egy jó eséllyel éppen tetőző járvány idején ez még akkor is aggályos, ha csak két diák fogdossa ugyanazt a könyvet átlagosan, és mindenki kezet fertőtlenít utána
További praktikus kérdések, amelyek bárki fejében felmerülhetnek, aki vett már részt életében írásbeli érettségi vizsga lebonyolításában (a jelek szerint az oktatásügy jelenlegi vezetői nincsenek köztük):
- Hány darab védőmaszkot és kesztyűt biztosít a minisztérium az idei érettségihez, és lesz-e minden vizsgateremben kézfertőtlenítő?
- Ki, hányszor, mivel fogja fertőtleníteni az osztálytermeket, a bútorzatot, a kilincseket, a dolgozatokat, és mi a protokoll a dolgozatok javítását, illetve a kijavított dolgozatok megtekintését illetően?
- Az államtitkár szerint a tünetmentes vizsgázók számára nem kötelező maszkot viselni, ugyanakkor a vírus lappangási ideje köztudottan két hét, amely alatt a vírushordozó már fertőzhet. Hogyan kívánja a kormány kivédeni, hogy tünetmentes vírushordozók üljenek a vizsgatermekben?
- Ha valaki köhög, tüsszent a vizsgateremben, kötelesek-e a vizsgázók és vizsgáztatók bent maradni?
- Ha valaki az utasítás ellenére betegen jön be vizsgázni, hogyan szűrhető ki? Hány érintésmentes lázmérőt biztosít a minisztérium az érettségi idejére?
- Az alkalomhoz illő viselet, amelyet a vizsgaszabályzat is elvár, a gyakorlatban többnyire gépben nem mosható, egyik napról a másikra nem tisztítható ruhadarabokat jelent. Hogyan várható el a vizsgázóktól, hogy ebben a járványügyi helyzetben több egymást követő napon is ugyanazt az öltönyt, kosztümöt, iskolai egyenruhát vegyék fel? Esetleg a minisztérium biztosít számukra megfelelő ruházatot?
De a fenti problémák csak kiegészítik azt az alapvető anomáliát, hogy a tervezett időpontokban nem biztosítható a biztonságos munkavégzés! Az érettségi vizsga jelen formában előírt megszervezése veszélyezteti a vizsgázók és az oktatásban dolgozók egészségét egyaránt.
Mit tehetsz, ha intézményvezetőként nem akarod veszélynek kitenni a diákjaidat és a kollégáidat?
A PDSZ egyrészt azt javasolja, hogy – bár nagy valószínűséggel kollégáid pontosan tisztában vannak a veszéllyel – felelős vezetőként te is hívd fel a figyelmüket erre, és biztosítsd őket a támogatásodról. Másrészt mindenképp javasoljuk, hogy mint az érettségi vizsgák megszervezéséért felelős személy hivatalos levélben tájékoztasd a tankerületed vezetőjét arról, nem adottak a vizsgák biztonságos lebonyolításának feltételei, és addig, amíg ez érdemben nem változik, nem tudod megszervezni az érettségi vizsgát.
Igen, a tegnapiakat kiegészítve úgy gondoljuk:
Felelős intézményvezető májusban nem szervez és nem bonyolít le érettségi vizsgát!
A baj, és a válladat nyomó felelősség is nagy, de ne feledd, nem vagy egyedül! Együtt pedig még erősebbek vagyunk!
Ugye, már te is érted, miért fontos, hogy összefogjunk? Ne várd meg, amíg bajba kerülsz – csatlakozz most hozzánk!
Ezekben az órákban mindannyian megfeszítetten dolgozunk azon, hogy tovább oktassuk diákjainkat. Tudnunk kell, hogy sokunknak veszélybe kerülhet a megélhetése, sokunknak az egészsége. Kiemelten fontos, hogy az érdekképviselet ezekben az időkben is képes legyen ellátni a feladatát. Ehhez bizony te kellesz. Csatlakozz hozzánk még ma!