Váratlanul előírt ponthatárok, eltűnt esélyek
Felvételi eljárás előtt ún. ajánlást adott ki a Klebelsberg Központ, amely szerint a négyosztályos gimnáziumokban 50 pont, a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban 70 pont alatt
Felvételi eljárás előtt ún. ajánlást adott ki a Klebelsberg Központ, amely szerint a négyosztályos gimnáziumokban 50 pont, a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban 70 pont alatt
Két levelet kaptunk diákoktól, akik írásait név nélkül és változtatás nélkül közöljük. (Ahogy régebben szokták mondani: név és cím a szerkesztőségben.) „Az a tudat, hogy
A PDSZ véleménye a kompetenciamérés eredményének érdemjegybe és a középfokú iskolai felvételibe történtő beszámításáról szóló, erősen rendőrállami megfontolásból készült rendelettervezetről:
Ismét kérdőíveket kaptak a közoktatásban dolgozók. A pedagógusoknak és az igazgatóknak küldött kérdőívek igencsak hasonlítanak egy korábbi kérdőívre, amelyre hivatkozva jelentette be Pintér Sándor az
Bizonyára tudod, hogy egy törvénymódosítás következtében a közszférában működő szakszervezetek számára a munkáltató 2024. január 1-től nem utalhatja át a szakszervezeti tagdíjakat. Ez a rendelkezés
Megy itt minden, mint a karikacsapás. Megjelent megint egy új rendelettervezet, ami többek között a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletet érinti. Ezúttal főleg az ellenőrzéseket
Nem lesz kötelező a minősítési eljárás a kormány tervei szerint. Csak a gyakornokok minősítő vizsgája maradna kötelező. Annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt bejelentették ezt a
A dilettáns teljesítményértékelési koncepció – amelyről hamisan állítja a minisztérium, hogy több hónapos egyeztetés és a pedagógusoknál végzett köznevelési online konzultáció előzte meg – újabb
Érdekes kormányhatározatra bukkantunk: a kormány évente közel egymilliárd forinttal dobja meg az EMMI-t („beépülő jelleggel”), hogy az végre tudja hajtatni a pedagógusok „komplex ellenőrzését”.