Fő a gyermekek mindenekfeletti joga – főképpen a nyári hőségben

Július utolsó napjaiban tette közzé a Belügyminisztérium a következő tanév rendjéről szóló rendelettervezetét, melynek véleményezésére kemény nyolc napot hagyott a publikum számára. Az alábbiakban közöljük a PDSZ Országos Választmányának véleményét, amelyet e-mailben juttattunk el az illetékeseknek. Összességében elmondható, hogy a hosszas vajúdás után megszületett rendelettervezet a lenines vicc alapján – „közénk is lövethetett volna” – rosszabb is lehetne, de így is elég átgondolatlanra és kellemetlenre sikerült.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának véleménye a 2023/2024. évi tanév rendjéről szóló rendelet tervezetéről

A Belügyminisztérium 2023. július 27-én tette közzé honlapján a 2023/2024 tanév rendjéről szóló BM rendelet tervezetét, amelyet 2023. augusztus 4-éig lehet véleményezni, tehát erre mindössze nyolc nap áll rendelkezésre, arról nem is beszélve, hogy a tervezet megküldése véleményeztetésre ténylegesen több a semminél, ám érdemi egyeztetésnek semmiképpen sem nevezhető.

Az alábbiakban összefoglaljuk a rendelettervezet tartalmával kapcsolatos észrevételeinket és javaslatainkat:

  1. A tanév rendjéről szóló rendelet határozza meg a tanév tervezéséhez szükséges összes fontos dátumot és határidőt. A nyár végén megjelenő tanév rendjéről szóló rendelet nem teszi lehetővé, hogy a munkáltató júniusban megkezdje a következő tanév szakmai előkészítését, és hogy a tanárok nyári és további szabadságait a következő tanév rendjének ismeretében tervezze. A tanév rendje rendelet alapvetően évtizedes automatizmusokon, szakpolitikai döntéseken, jogszabályokon alapul. A politikai döntéshozó jelen javaslata az iskolák belső szervezeti működésén túl a családokat, a munkáltatókat is érinti, azaz több millió ember életét kívánja megváltoztatni. A javaslat súlyának megfelelően a minimumelvárás a politikai döntéshozó felé, hogy felvetéseit időben közli, majd lehetővé teszi, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre az érintettek számára a szakmai, szociális és gazdasági érdekeik megfogalmazására, a politikai döntéshozó javaslatának transzparens megvitatására. A néhány héttel iskolakezdés előtt történő, egy hét időtartamban, csak a politikai döntéshozó számára egy irányban adható visszajelzés nem egy valós társadalmi egyeztetés. A jelenleg zárva tartó iskolák, a szabadságukat töltő tanárok, a nyári szünetüket töltő tanulók, szülők és közösségeik, az őket képviselő szakmai és civil szervezetek számára ez a nyári egyhetes időszak nyilvánvalóan nem alkalmas egy valós társadalmi egyeztetés lefolytatására. Javasoljuk, hogy a tervezetet minden évben május hónapban hozzák nyilvánosságra, és kezdődjön róla egyeztetés. A rendelet kihirdetésére minden év június közepéig kerüljön sor.
  2. A PDSZ nem ért egyet a tanítási év 2024. június 21-éig történő meghosszabbításával. Az előterjesztők nem vették figyelembe Magyarország klimatikus viszonyait. A tanítás zömében nem légkondicionált helyiségekben történik. Rekkenő hőségben tanítási napokat szervezni köztudottan nem hatékony. Ezeket a tanítási napokat már csak azért sem lehet teljes értékűnek tekinteni, mivel a beiratkozás a középiskolába 2024. június 24. és június 26. között lesz, éppen ezért az évzárókat és a bizonyítványosztást június 21-éig le kell bonyolítani. A bizonyítványírást és minden, évzárással összefüggő adminisztrációt az utolsó héten a tanítási napok mellett kell az osztályfőnököknek elvégezni. Az osztályozó konferenciákat a hét elején meg kell tartani, ezért egyértelmű, hogy ez az utolsó hét valójában csak egy formális tanítási hét lehet. A tanítási év utolsó hete ráadásul egybeesne az érettségivel is. A téli szünet meghosszabbítása mögött véleményünk szerint pusztán a fűtési költségek spórolása áll, amely messze nincs arányban a feljebb felsorolt hátrányokkal. Átgondolatlan lépés, és kifejezetten a tanulók érdekeivel ellentétes az is, hogy a téli szünet meghosszabbításával a félévi osztályzatok lezárása előtt mindössze két hét áll rendelkezésre.
  3. 2023-ban szeptember elseje pénteki napra esik. Érdemes lenne átgondolni, hogy nem volna-e helyesebb a hétfői tanévkezdés, gondolva elsősorban a kollégistákra.
  4. „2. § „(1) 2024. január 8. és 2024. április 30. között szakmai ellenőrzés keretében a Hivatal az általa kiválasztott nevelési-oktatási intézményekben, az intézményi dokumentumokban megvizsgálja, hogy az intézmények a 2020. évi Nemzeti alaptantervhez illeszkedő tartalmi szabályozókat a felmenő rendszerben bevezették-e” – Véleményünk szerint a szakmai ellenőrzésnek nem erre kellene koncentrálódnia. Szükséges volna megkezdeni végre a Nemzeti alaptanterv tartalmi elemeinek felülvizsgálatát, szakmai egyeztetést indítani a tananyag csökkentéséről és nagyobb mozgástér biztosításáról az intézmények számára.

Budapest, 2023. 07. 31.

A PDSZ Országos Választmánya

Kíváncsian várjuk az esetleges további módosításokat olyan passzusokról, mint a státusztörvény 103. §-ában ez a nem kicsit komikus rész:

Így sikerült ugyanis „kijavítani” a törvénytervezetben lévő orbitális hibát, amiről itt írtunk:

https://nedolgozzingyen.hu/2023/06/18/alsagos-es-egyben-vicces-modositast-javasol-a-fidesz-az-elfuseralt-bosszutorvenyhez/

De addig is, légy tájékozott és:

LÉPJ BE A PDSZ-BE!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság azért fontos, hogy a mindenkori kormánnyal, a fenntartóval és adott esetben az intézményvezetővel szemben is EGYÜTT hatékonyan képviselhessük érdekeinket! De azért is, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsérelem ér. EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK! CSAK EGYÜTT VAGYUNK ERŐSEK!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!

Hasonló cikkek