A Rogán-kabinet szakszervezetellenes lépése

Mikor, ha nem a nyár kellős közepén. 2023. augusztus 7-én tette közzé a kormány a Miniszterelnöki Kabinet ártatlannak tűnő, semmitmondó címmel megjelent törvénytervezetét, amelyben a szakszervezeteket kivéreztető, anyagilag totálisan ellehetetlenítő szabályok vannak. Jelenleg, ha valaki belép egy szakszervezetbe, nyilatkozhat úgy, hogy a munkáltató vonja le és utalja át a szakszervezetnek a tagdíjat, több gondja nincs ezzel. Mivel a szakszervezeti tagdíj adóalapot csökkentő tétel, az adóbevallásba automatikusan bekerül a levonás. A kormány ennek akar véget vetni nyilván abban bízva, hogy ezzel a közszféra szakszervezeteit végleg padlóra küldi.

A PDSZ, a PSZ és a BDDSZ közleményben tiltakozik

Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy nem számítottunk erre a lépésre. Voltak már korábban is figyelmeztető jelek. Időről időre felmerült, hogy a kormány erre készül, amit persze azonnal cáfoltak. Legutóbb a státusztörvény tárgyalásakor került elő, mikor kértük, hogy a munka törvénykönyvéből kerüljön át az a szakasz, amely előírja, hogy a tagdíjlevonásért a munkáltató számíthat fel költséget. Akkor is tiltakoztak – már a feltételezés miatt is -, hogy ők már miért is nyúlnának hozzá a tagdíjátutalás rendjéhez, és utaltak arra a törvényre, amit éppen most módosítanának, csak egy röpke kiegészítéssel:

A „törvényben meghatározott kivételeket is megtaláljuk a dokumentumban. Íme az, ami a státusztörvényre vonatkozik:

De ugyanilyen szöveggel megtaláljuk a közalkalmazotti törvényt, az egészségügyi szolgálati törvényt és még néhány törvényt módosító rendelkezést, a kivételeket, akik esetében a munkáltató nem köteles a munkavállaló kérésére a szakszervezeti tagdíjat az illetményből levonni és a szakszervezetnek átutalni.

Az elsők között tiltakoztunk a törvénymódosítás ellen. Az erről szóló közleményünk itt olvasható:

A PDSZ, a PSZ és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
tiltakozik a szakszervezeteket anyagilag ellehetetlenítő törvénymódosítás ellen
 
A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kezdeményezett, cinikus és hazug módon „az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló” törvénytervezetként benyújtott dokumentum, amelyet a Rogán Antal vezette kabinet a gazdálkodó szervezetek adminisztratív tehercsökkentésével és a közszférában dolgozók ügyintézési terheinek csökkentésével indokol, valójában nem irányul másra, mint a közszférában működő szakszervezetek megfojtására, anyagi ellehetetlenítésére.
 
Tiltakozunk a törvénytervezet szakszervezeti tagdíjak munkáltató által történő levonásával és átutalásával összefüggő rendelkezései ellen, követeljük azok visszavonását!
 
Nem kétséges, hogy az utóbbi időszak tiltakozó akciói, a 2021. március 16-ától indított határozatlan idejű sztrájk, a közoktatásban működő szakszervezetek aktivitására adott kormányzati válaszról van szó. A szakszervezetek a státusztörvényről szóló egyeztetések folyamán is már felhívták a figyelmet arra, hogy a státusztörvénybe nem került át a munka törvénykönyvéből az a rendelkezés, amely alapján a munkáltató nem számolhat fel költséget a szakszervezeti tagdíj szakszervezetnek történő átutalásáért. Akkor azt a választ kaptuk, hogy a kötelező tagdíjátutalásról szóló törvény hatálya ki fog terjedni a státusztörvényre is, ezáltal a tagdíjátutalás rendje változatlan marad. Nem kellett sokat várnunk, hogy sejtésünk beigazolódjék.
A törvénymódosítással jelentősen szűkül azon munkáltatók köre, amelyeknél a munkavállalók munkabéréből a szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat a munkavállaló írásbeli kérelmére köteles levonni, és a munkavállaló által megjelölt szakszervezet vagy egyéb munkavállalói érdekképviselet javára köteles azt átutalni. A szakszervezeti tagok jelentős része élt eddig azzal a joggal, hogy tagdíjátutalási megbízást adott a munkáltatónak, ezzel a tagdíjfizetésre vonatkozó további teendője nem volt, és a munkáltató automatikusan igazolást is adott a tagdíjfizetésről, amely adóalapcsökkentő tételként az adóbevallásba került. Most mindezt meg akarja nehezíteni a kormány.
 
A törvényjavaslat elfogadása esetén a munkáltató nem lesz köteles a dolgozó kérésére a szakszervezeti tagdíjat levonni és a szakszervezetnek átutalni
–        a bosszútörvényként elhíresült pedagógusok új életpályájáról szóló törvény hatálya alá tartozók, valamint
–        valamennyi közalkalmazott, továbbá
–        a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alatt foglalkoztatottak,
–        a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknál dolgozók,
–        a kormányzati igazgatásról szóló törvény hatálya alatt dolgozó kormánytisztviselők,
–        a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvény hatálya alatt dolgozó köztisztviselők,
–        a NAV személyi állományába tartozók,
–        az állami fenntartású egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi szolgálati jogviszonyban állók
illetményéből.
A törvényjavaslat tartalmi összefoglalója szerint a törvényjavaslat célja jelentősen csökkenteni az állampolgárok, vállalkozások adminisztratív terheit. A vállalkozások adminisztratív terheit csökkenti a különböző szabályzatkészítésre kötelezettek körének szűkítése.
A munkavállaló kérésére a munkáltató számára előírt kötelező szakszervezeti tagdíjátutalással kapcsolatos javaslat – az indoklással ellentétben egyáltalán nem érinti a vállalkozásokat és azok adminisztratív terheit, viszont növeli a közszférában dolgozó szakszervezeti tagok ügyintézési terheit, mivel ezután intézkedniük kell a tagdíjak rendszeres havi átutalásáról, amely számukra – a számlavezető pénzintézettől függően – költséggel is járhat.
A munkavállaló kérésére a szakszervezeti tagdíjak munkáltató által történő kötelező átutalásának megszűnése egyértelműen a közszférában működő szakszervezetek anyagi ellehetetlenítésére, a szociális partnerek ellen irányul. A kormány már többször bizonyította, hogy valós érdekegyeztetésben nem kíván részt venni, csak az általa létrehozott korporatív testületekkel – voltaképpen saját magával – hajlandó álegyeztetéseket folytatni.
 
A PSZ, a PDSZ és a BDDSZ felszólít minden szakszervezeti tagot és mindazokat, akik számára fontos a munkavállalói érdekképviselet, hogy fejezzék ki határozott tiltakozásukat a [email protected] email címre írt levélben a szakszervezetek ellehetetlenítésére irányuló törvényjavaslattal kapcsolatban.
 
Budapest, 2023. 08. 08.
 
A Pedagógusok Szakszervezete Országos Vezetősége
 
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmánya
 
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete

A Vegyipair Dolgozók Szakszervezetének közleménye: ITT!

Becsapós cím hazug indoklással

A törvényjavaslat címe: 2023. évi …. törvény az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről A szakszervezeti tagdíj átutalásának munkáltatói megtagadásával az égvilágon semmi nem egyszerűsödik. Ha megnézzük a hatásvizsgálati lapot, a tartalmi összefoglalást és a törvény indoklását a kormányzati oldalon, akkor további érdekességeket találunk.

Íme a hatásvizsgálati lap:

Az általános indokolás és a tartalmi összefoglaló szerint a törvényjavaslat célja jelentősen csökkenteni az állampolgárok, vállalkozások adminisztratív terheit. A vállalkozások adminisztratív terheit csökkenti a különböző szabályzatkészítésre kötelezettek körének szűkítése.

A törvényjavaslatnak az a része, amely a közszférában a munkáltató számára nem teszi kötelezővé a szakszervezeti tagdíjak munkavállaló kérésére történő levonását és átutalását a szakszervezet számára, nem csökkenti az állampolgárok terheit, különösképpen nem az érintett munkavállalókét, a vállalkozókat viszont ez a rendelkezés egyáltalán nem érinti. Felmerül viszont a diszkrimináció kérdése, ugyanis a magyar jogrendben minden olyan megkülönböztetés alaptörvényellenes, amely azonos vagy hasonló élethelyzetben lévő társadalmi csoportok között okszerűtlenül tesz különbséget.

Amennyiben a törvénytervezetnek az általunk kifogásolt részét nem vonják vissza, alkotmányjogi panaszt fogunk benyújtani és igénybe vesszük az összes hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget. A jogorvoslati út az eddig tapasztaltak szerint hosszadalmas. Ez idő alatt a szakszervezetek súlyos anyagi kárt szenvedhetnek.

Mit tehetsz annak érdekében, hogy ne tudja ellehetetleníteni a kormány a közszféra szakszervezeteit?

  1. Tiltakozz a beterjesztett törvénytervezet ellen! Írj a [email protected] címre, követeld a törvénytervezet visszavonását, és tiltakozz a szakszervezetek ellehetetlenítésére irányuló törvényjavaslat elfogadása ellen!
  2. Kérjük, hogy amennyiben a törvényt elfogadják, és tagdíjadat a továbbiakban nem vonja le és utalja át a munkáltató, állíts be a bankfiókodban rendszeres átutalási megbízást a tagdíjad összegére! A PDSZ OTP-számlaszáma: 11713005-20411756

Ne feledd: a szakszervezeti tagság azért fontos, hogy a mindenkori kormánnyal, a fenntartóval és adott esetben az intézményvezetővel szemben is EGYÜTT hatékonyan képviselhessük érdekeinket! De azért is, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsérelem ér. EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK! CSAK EGYÜTT VAGYUNK ERŐSEK!

LÉPJ BE A PDSZ-BE!

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!

A PDSZ-t itt tudod támogatni:

https://nedolgozzingyen.hu/2022/10/22/a-sztrajk-alapjog-most-tamogass-hogy-folytathassuk/

A STÁTUSZTÖRVÉNNYEL ÉS A ROGÁNI TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSSAL A KORMÁNY CÉLJA, HOGY A SZAKSZERVEZETEKET, EZÁLTAL A MUNKAVÁLLALÓI ÉRDEKKÉPVISELETET ELLEHETETLENÍTSE. NE HAGYJUK!

.

Hasonló cikkek

Sehogy sem jön ki a matek

A sztrájktörvény alapján kezdeményezett egyeztetés után pár héttel, 2024. május 23-án az EFOP PLUSZ Oktatási Albizottság ülésén, amelynek a PDSZ képviselője is tagja, ismét meghallgattuk

Tovább olvasom »