A PDSZ Országos Választmányának közleménye a Nevelésügyi Kormánybizottságról

A PDSZ Országos Választmánya a Magyar Közlönyből értesült arról, hogy a kormányon belül ún. Nevelésügyi Kormánybizottság alakult, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével, melynek tagjai: Pintér Sándor belügyminiszter, Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, valamint Gulyás Gergely és Orbán Balázs.

A bizottság feladataként „a magyar állam által a gyerekek hároméves korától nyújtott, a gyermekek nevelését célzó, a kormányzaton belül több miniszter irányítása alá tartozó szervezetrendszeren keresztül szervezett (sic!), működtetett és ellátott szolgáltatás nyomon követését, figyelemmel kísérését”, a felmerülő kormányzati feladatok összehangolásást szabták meg.

E kormánybizottság felállításával a magyar kormány és a kormányfő egyértelműen elismerte a kormányon belüli oktatási tárca hiányát, azt, hogy az oktatásügy nem kap kellő figyelmet a kormányon belül. A Nevelésügyi Kormánybizottság létrehozatala azonban az önálló Oktatási Minisztériumot nem helyettesíti, nem várható tőle érdemi változás, mivel ezzel egy szakmainak távolról sem nevezhető testület jött létre, amelynek ugyan magasrangú politikusok a tagjai, de nem olyan személyek, akik az oktatásügyben kellő szakértelemmel rendelkeznének.

Ez a kormánybizottság, amely a Rákosi-érát idézi, láthatóan csak a propaganda összehangolására jött létre. Bizonyára érzékelik, hogy a társadalom jelentős része nem hiszi el azt, amit a kormány kommunikál, melynek a lényege a pedagógushiány tagadása és annak bizonygatása, hogy nincsenek óriási gondok az oktatás területén.

Ilyen bizottságtól eredmény nem várható, üres kormányzati kommunikáció helyett érdemi egyeztetést és az oktatás helyzetét javító intézkedéseket, a szakemberhiány elleni azonnali lépéseket várunk a kormánytól.

Nevelésügyi Kormánybizottság helyett szakemberek által vezetett Oktatási Minisztériumot követelünk!

Budapest, 2023. 11. 18.

A PDSZ Országos Választmánya

Támogasd a PDSZ-t!

A PDSZ a saját tagbevételeiből gazdálkodik. Nincs főállású vezető, nincs bónusz, nincs cafatéria. Viszont van munka: most éppen többszáz hozzánk forduló kollégának jogsegély biztosítása, ezzel együtt rengeteg kiadás. Cikkek, jogi útmutatók, jogsegély, filmek. Élők az eseményekről. Technika, előfizetések, tárhelyek. Tájékoztató anyagok, plakátok, filmek. Erre költjük a pénzedet, ha úgy döntesz, támogatod a munkánkat!

2023. november 23-án nyilvános online fórum lesz az országszerte tapasztalható, végkielégítésekkel kapcsolatos jogsértésekről!

Lépj be a PDSZ-be!

Ne feledd: a szakszervezeti tagság nem a karácsonyi ajándékcsomagért fontos! Hanem azért, hogy a jogászaink megvédjenek, eljárjanak a nevedben, ha jogsértés ér. És azért, hogy a mindenkori kormánnyal szemben hatékonyan képviselhessük az érdekeidet! És mert együtt erősebbek vagyunk.

Havi egy gyorséttermi menü árával bebiztosíthatod, hogy mindig legyen, aki kiáll az érdekeidért!



Hasonló cikkek