A PDSZ Országos Választmányának hat pontja a gyermekek védelmében

Még mindig nem tudunk semmit annak előzményéről, hogy miért kapott kegyelmet a pedofil gyermekotthon-igazgatónak falazó, bűncselekmények eltussolásában aktív K. Endre. Egyet azonban lehet tudni: azért, hogy 2010 óta a gyermekvédelem intézményrendszere az oktatással együtt döbbenetes helyzetbe került, a kormány és elsősorban a kormányfő a felelős. Mióta megszólalt Orbán Viktor a véletlenül felszínre került botrányos ügyben, másról sincs szó, csak újabb látványpolitizálásról. A PDSZ a botrány kirobbanásakor kiadott egy közleményt, majd a 2023. február 23-ai országos választmányi ülésén elfogadott hat pontot arról, hogy az oktatás területén milyen azonnali lépésekre van szükség a gyermekek védelmében.

Íme a PDSZ hat pontja:

  1. Hathatós lépéseket kell tenni a szakemberhiány csökkentésére: ilyenek a béremelés, a juttatások, a munkaterhek csökkentése – ez a pedagógusokra is értendő, mert a jelenlegi helyzetben sok esetben nincs lehetőségük felismerni a gyermek magatartásában a változásokat, mivel gyakran kerülnek helyettesítés miatt olyan osztályba, gyermekcsoportba, ahol a gyermekeket nem, vagy kevésbé ismerik. Szakemberhiánnyal és túlterheléssel a bajokra figyelmeztető jelek alig vehetők észre. A pedagógus és a gyermek között nem alakulhat ki olyan bizalmi kapcsolat, ami alapfeltétele annak, hogy időben beavatkozás történjen.
  2. A közoktatási intézmények, a gyermekvédelem, a gyámügy szoros együttműködésére van szükség: épüljön ki jelzőrendszer! A gyámügyi intézkedések, ezen belül a legsúlyosabb, a kiemelés előtt hallgassák meg a gyermekeket, tanulókat nevelő-oktató pedagógusokat, legyen kötelező az óvoda, iskola bevonása a helyzet feltárásába és a döntéselőkészítésbe!
  3. Legyen forrás az átmeneti elhelyezést nyújtó nevelőotthonok, a nevelőszülői hálózat korszerűsítésére, a nevelőszülők továbbképzésére, megfelelő számú pszichológus, segítők és gyermekvédelmi szakemberek, szociális munkások álláshelyeinek létesítésére és normális megélhetést biztosító, a pályát vonzóvá tevő bérekre!
  4. Tegyen a kormány lépéseket a gyermekszegénység ellen, a gyermekjólét és a gyermekek családban tartásának érdekében (pl. ne legyen a családból történő kiemelés az óvodai, iskolai mulasztás szankciója)!
  5. Javasoljuk azoknak a jogszabályi rendelkezéseknek hatályon kívül helyezését, amelyek megakadályozzák azt, hogy külső szervezetek, NGO-k, szakemberek tájékoztatásokat, foglalkozásokat tartsanak a közoktatási intézményekben, valamint azokat a törvényi előírásokat, amelyek alapján emiatt igazgatókat akár egy év múlva is szankcionálhatnak.
  6. Javasoljuk a tankötelezettségi korhatár felemelését a 18. életévre.

A PDSZ Országos Választmánya

Hasonló cikkek

Fontos információk közeli hozzátartozó elvesztése esetén

Az alábbiakban néhány fontos információt adunk olyan tagjaink számára, akik a státusztörvény hatálya alatt dolgoznak. Munkavégzés alóli mentesülésA köznevelési jogviszonyban a hozzátartozó halála esetén biztosított mentesülés szabálya: 2023. évi LII. törvény a pedagógusok új életpályájáról71. § [A munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alóli mentesülés](1) A köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alólf) hozzátartozója halálakor két […]

Ez a cikk csak PDSZ-tagok számára érhető el. Még nem vagy tag? Lépj be!

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.