Az mélyreható tanulmányok nélkül is jól látható, hogy valami nagy baj van a magyarországi felsőoktatásban a bérezéssel. Átfogó képet alkotni nagyon nehéz, ezért a legszerencsésebb a konkrét példákon keresztül megközelíteni a problémát. Nagyobb általánosításra nem ad lehetőséget a szféra tagoltsága: léteznek állami fenntartású egyetemek, alapítványi egyetemek (nagyrészt az úgynevezett „modellváltás” „eredményeként”), és vannak egyházi egyetemek. Az egyetemek belülről is nagyon különböző képet tudnak mutatni, mert az egyes karok külön, önálló gazdálkodási egységet alkotnak, amelyek nem adnak át egymásnak anyagi forrásokat, így nagyok lehetnek egy-egy egyetemen belül is a jövedelmi különbségek. Általánosítás helyett tehát szerencsésebb konkrét példákról beszélni. A példákat viszont ma már nyugodtan tekinthetjük akár reprezentatívnak is, legalábbis az állami fenntartású egyetemekre nézve. Olyan kevés állami egyetem maradt ugyanis, hogy közülük a nagyobbak problémáit nyugodtan nevezhetjük jellemzőnek is. A mostani elégedetlenségi hullámot pedig éppen a két legnagyobb állami egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) és az ELTE munkavállalói indították el.
A közoktatásban lassan és kétes módon, de mégiscsak meginduló bérrendezés ellentmondásos, sőt olykor egyenesen abszurd helyzetet teremtett a felsőoktatásban. Ha a diploma megszerzése után valakinek felajánlanak egy tanársegédi állást az mondjuk az ELTE Bölcsészet- Természet- vagy Társadalomtudományi karán, az kb. százezer forinttal fog kevesebbet keresni, mint az az évfolyamtársa, aki vele egyszerre a közoktatásban helyezkedett el. Ezért a bérért neki a kötelezően megtartott órái mellett tudományos fokozatot kell szereznie, idegen nyelveket kell használnia (olvasásra, írásra és nagyon gyakran beszédre, kommunikációra is), konferenciákon kell részt vennie és sokat kell publikálnia. Ma ugyanis ezért a munkáért kb. havi 250 ezer forintot lehet kapni az ELTE és a BME legtöbb karán. Ha azt gondolná az ifjú egyetemi oktató, hogy ebből a helyzetből a gyors előre jutással fog kikecmeregni, nagyot fog csalódni. A tudományos fokozatának és oktatási tapasztalatainak megszerzése után, ha már tudományos alkalmasságát is bizonyította, adjunktussá léptethetik elő, amikor is nettó jövedelme korábbihoz képest kb. 35 ezer forinttal emelkedik. De ha még mindig a pályán maradt, és jól teljesített, szigorú feltételek teljesülése esetén habilitálhat, és körülbelül negyvenes éveinek derekára docens, azaz az egyetemi nyelvhasználat szerint vezető oktató válhat belőle, és így már 330-340 ezer forintot utal neki az egyetem. Tanszékvezetői, intézetigazgatói posztot betölthet, de bére még ekkor sem fogja elérni a pályakezdő pedagógusét. Pedig a pályakezdő pedagógus bére is csak nagyon nehéz megélhetést biztosít: önmagában is nehéz egy hónapnyi szerény élet kiadásait fedezni belőle, de egzisztenciát teremteni szinte egyenesen lehetetlen. Ha ez a helyzet a közoktatásban kapható bérekkel, nyugodtan állíthatjuk, hogy 2024 Magyarországán a felsőoktatásból nem lehet megélni. Nemhogy kényelmesen, de szerényen sem. Az pedig hosszútávú és beláthatatlan következményekkel fog járni, ha a piac a jövedelmi viszonyoknak megfelelően fogja érvényesíteni a maga logikáját. A mára megmaradt állami felsőoktatásban nem dolgoznak sokan, így a helyzet megoldása első sorban nem költségvetési kérdésnek tűnik.
Nagyon hasonló a helyzet a doktoranduszok ösztöndíjával is. A mai formájában 2016 óta működő doktori képzés négy éve alatt az állami ösztöndíjban részesülők az első két évben havi 140 ezer forintot, a második két évben 180 ezer forintot kapnak. Az államilag finanszírozott doktori képzés heti 40 órás foglalkoztatást jelentő munkaviszonynak minősül, így a legtöbb egyetem doktori szabályzata ennek megfelelően tiltotta is másik teljes állás létesítését a képzés ideje alatt. Ez a korlátozás érthető módon azóta diszkréten kikerült a legtöbb szabályzatból. Az eredmény: a legtöbb doktorandusz másodállásban, nyolc órás munka mellett próbálja beindítani önálló tudományos karrierjét, és a másutt ledolgozott órák után kényszerül megírni a doktori értekezését. Annál is érthetetlenebb a jelenlegi helyzet, mert négy évvel ezelőtt hirtelen országosan megnőtt a megpályázható doktori ösztöndíjak száma, tehát a szakterületi kormányzat egyszer csak több pénzt fektetett a doktori képzésbe. Jelentős feszültségek és nagyobb ráfordítás nélkül lehetne javítani a tarthatatlan viszonyokon, ha a kormányzat kevesebb helyet, de értékelhető mértékű ösztöndíjat kínálna az arra érdemeseknek. Valami miatt ez mégsem történik meg.
Ferenczi Attila
A PDSZ országos választmányi tagja
A PDSZ közleményét a felsőoktatásban kialakult bérhelyzettel kapcsolatban itt olvashatjátok:
A PDSZ Országos Választmánya elfogadhatatlannak tartja az állami felsőoktatásban kialakult bérhelyzetet. A nagy tudást és hosszú előképzettséget kívánó munkáért a dolgozók ma olyan bért kapnak, ami nem teszi lehetővé a megélhetésüket. Magyarország történetében még nem volt arra példa, hogy a felsőoktatás dolgozói a bérskála aljára kerültek volna. Felszólítjuk ezeknek az intézményeknek a fenntartóját, Magyarország kormányát, hogy azonnal tegyen lépéseket a tarthatatlan helyzet megoldására. Az egyetemi dolgozók béréhez hasonlóan azonnali beavatkozásra van szükség a doktori ösztöndíjak esetében is, melyek mára értéküket vesztették. 140 ezer forintból nem lehet szakmai, tudományos karriert kezdeni. Ha nem történik meg a bérek és ösztöndíjak azonnali emelése, súlyos károkat fog szenvedni a magyar felsőoktatás és a tudományos utánpótlás.
Budapest, 2024.03.08. A PDSZ Országos Választmánya
Annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjuk képviselni az oktatásban dolgozó munkavállalók érdekeit, fontos, hogy erősítsétek a PDSZ-t azzal, hogy csatlakoztok és beléptek. A képre kattintva minden fontos információt megkaptok ezzel kapcsolatban:
