A PDSZ egy online kérdőívben kérdezte tagjait arról, hogyan élik meg a szakképzés folyamatban lévő átalakítását. Az érintett dolgozók közel két százaléka, mintegy félezer kolléga válaszolta meg a kérdőívet, és az eredmény elkeserítő.
Az elmúlt pár napban a PDSZ egy online kérdőívet küldött szét a tagjai között, hogy közvetlen képet alkothassanak arról, hogyan élik meg az érintett munkatársak a szakképzés átalakítását. Mint az ismert, a legnagyobb változást az jelenti, hogy
az eddig közalkalmazotti státuszban lévő dolgozók kikerülnek a Közalkalmazotti törvény hatálya alól, ami sokkal előnytelenebb munkajogi helyzetet jelent,
ahogyan erről már mi is többször írtunk. A másik neuralgikus pont az az előkészítetlenül és követhetetlen módon bevezetett értékelési rendszer, ami július elseje után az érintettek fizetését is alapvetően meghatározza – bár erről is ellentmondásos információk érkeznek. Ami biztosnak tűnik már most:
a beígért harminc százalékos béremelésnek nyoma sincs.
Egészen pontosan 491-en válaszolták meg a kérdőívet, ami az érintett munkavállalók közel két százaléka. A felmérést szándékosan nem terjesztettük nyilvánosan, mert azt szerettük volna, ha tényleg csak olyanok töltik ki, akik a saját bőrükön érzik a változtatásokat, és nem akartuk kockáztatni azt sem, hogy a mindig lesben álló trollgárda befolyásolhassa az eredményt.
Ha végigtekintünk az eredményeken, a legerősebb benyomássá az elkeseredettség és a bizonytalanság válik. Évtizedek óta tanító, elhivatott szakemberek állnak értetlenül a folyamatok előtt, becsapva érzik magukat, és egyértelműen méltánytalanságként élik meg mindazt, ami most történik velük. Ahogyan az várható volt,
sokan fontolgatják a pályaelhagyást,
és szép számmal vannak olyanok is, akik már el is határozták magukat erre a lépésre.
Az eredményként kapott számok már önmagukban is nagyon tanulságosak, de ahogyan az a hasonló felméréseknél lenni szokott, a leghúsbavágóbbak a szöveges megjegyzések, mert ezekből rajzolódik ki legplasztikusabban, hogyan élik meg a szakképzés átalakítását azok, akik benne vannak, sőt évtizedek óta ennek szentelik az életüket. Lássuk hát az eredményeket.
Elöregedő pedagógustársadalom
A válaszadók túlnyomó többsége a szakképzésben dolgozó közismereti vagy szakmai tárgyakat tanító tanár, akiket ezentúl oktatónak kell nevezni.
Ami a korfát illeti, az átlagéletkor valamivel alacsonyabb, mint a közoktatásban, de ez ahhoz kevés, hogy derűre adjon okot, sokkal inkább annak köszönhető, hogy jellemzően minél fiatalabb valaki, annál szívesebben tölti ki az ehhez hasonló kérdőíveket. Csak érdekességképpen: a legfiatalabb válaszadó 23, a legidősebb 73 éves volt.
Jogállásváltozás
A közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá alakulását a válaszadók többsége egyértelműen negatív fejleményként éli meg. És ez nem puszta félelem a változástól, hanem egyfajta jogtudatosságra utal, vagyis az érintettek tisztában vannak vele, hogy ezáltal előnytelenebb munkajogi helyzetbe kerülnek.
Arról viszont, hogy ennek tudatában marad-e a munkahelyén, vagy más lehetőség után néz, a többség még nem döntött, bár szép számmal vannak olyanok is, akik a megváltozott feltételek között biztosan nem kívánnak tovább a szakképzésben dolgozni.
Értékelés, munkabérek, munkaidő
A szakképzés központi eleme az a Teljesítménymenedzselési rendszer, amelyet teljesen előkészítetlenül, dilettáns és etikátlan módon vezetnek be, ahogyan erről nemrég részletesebben is írtunk. A válaszadók egyértelműen alkalmatlannak látják a megvalósuló gyakorlatot valós szakmai teljesítményük értékelésére, a szöveges beszámolók alapján az egész procedúra igazságtalan, és méltatlan a sok évtizede a szakmában dolgozó pedagógusokhoz.
Néhány közvetlen élmény arról, mi is zajlik most a szakképzési intézmények falai között:
[frame]
„Ez a vezetőség soha, egyetlen alkalommal nem volt nálam órát látogatni. Annak ellenére sem, hogy voltak nálam kollégák hospitálni, az egyetemi tanulmányaikhoz, én pedig jeleztem a munkaközösség-vezetőmnek ezt, és kértem jöjjön ő is. Amikor én szerettem volna hospitálni, mindig kitértek ez alól. Mi alapján pontoztak akkor?”
„Konkrétan nem lehet tudni, mégis mi alapján kaptam azt a bizonyos pontszámot, ami oda van írva. Rendkívül szubjektívnak tűnik, főleg, hogy gyakorlatilag egy hétvége alatt készült el. Már csak azért is aggályosnak találom, mert tavaly minősültem, és a minősítésem 96%-os lett. Most 45 pontot kaptam a 60-ból, vagyis 70 %-osra értékeltek mint pedagógust. Óriási a kettő között a különbség, és nem látom, mi alapján ítélték meg ezt a pontszámot. Elvileg a munkaközösség-vezetők óralátogatásainak jegyzőkönyvei voltak a legmérvadóbbak – nálam ebben a tanévben csak az egyik szakom munkaközösség-vezetője volt órát látogatni, ő is csak egyszer. Ezen kívül a „KRÉTA napló tartalmá”-t írják több helyen is a pontszámok alapjának – ebben csak a tanórákat dokumentálom, a tananyagfejlesztéseket például nem itt készítem. Megalapozatlannak tartom ezt a pontszámítást.”
„Csak az utolsó pár év alapján értékeltek. Nem veszik figyelembe az egész 35 éves folyamatos munkavégzésemet.”
„Nem léteznek azok az dokumentumok, amelyek alapján az indikátorokat alá tudják támasztani. Az iskola vezetése teljesen alkalmatlan a tanári értékelés korrekt végrehajtására, ehhez sem a szakmai, sem az emberi (szociális) kompetenciáik sincsenek meg. Óralátogatás nem volt, vagy ha igen, nem volt óramegbeszélés és értékelés, letagadták, hogy köze lenne a tanárok jogállásváltozásához. Az alkalmazott TMR szakszerű alkalmazására senki sincs felkészülve. Teljesen önkényes, szubjektív a pontozás, egyénileg előzőleg senkivel sem beszélték meg, ahogy egy értékelést kellene. A haverok kapták a magas pontszámokat. Tehát EZ NEM ÉRTÉKELÉS, A TELJESÍTMÉNYT NEM MÉRI. EZ CSAK PONTOZÁS. A VÉGREHAJTÓKAT MINŐSÍTI, NEM MINKET. Ez egy hatalmas átverés, manipuláció, kommunikációs trükk. Arra számítanak, hogy egymástól elszigetelt, megfélemlített tanárok – csendben tűrve a szokásos megaláztatást- beletörődnek mindenbe! Persze a szakképzésen kívül dolgozókat egyáltalán nem érdekli, mi történik a kollégákkal, klasszikus szalámizás.”
„Pofára ment az egész. Semmi köze a szakmaisághoz és a valósághoz. Mikor rákérdeztem egy indikátorra, miért annyit kaptam, a válasza az igazgatónak az volt, nem érdekelte az indikátor, volt egy pontszám rólam a fejében, és csak úgy ad hoc adogatott pontot, hogy kijöjjön az a szám, amire ő gondolt.”
„Három diplomám van, 30 éve tanítok, saját tananyagot fejlesztek, mert nincs tankönyv, feladatlap stb., érettségiztetek, szakmai központi vizsgákra készítem fel a diákokat, ha kellett, vizsgafeladatokat állítottam össze. A szakmai tapasztalatra 2 pontot kaptam!”
[/frame]
Ami a munkabéreket illeti, a szakképzésben dolgozók az eddigiek fényében nem sok jóra számítanak, a változtatás kormányzati promóciójában központi elemként szereplő béralkura és a majdani versenyképes bérekre nem sok esélyt látnak az érintettek.
Ezzel kapcsolatban is az információhiány a legnagyobb probléma, a többségnek fogalma sincs arról, hogy többet vagy kevesebbet kell majd dolgoznia, mint eddig.
Valamivel kevesebben számítanak arra, hogy ugyanannyi pénzért több munkaórát kell majd ledolgozniuk, és csak elenyésző számban gondolják azt, hogy kevesebb munka mellett több fizetés üti majd a markukat.
Milyen lesz a szakképzés szeptembertől?
A jövő egyértelműen kaotikusnak tűnik, a válaszadók többsége szkeptikus a szeptemberi gördülékeny tanévkezdést illetően.
Íme még néhány szöveges vélemény mindarról, ami zajlik:
[frame]
„Megalázó, amit tettek/tesznek velünk. Mindent péntekről hétfőre kérnek. Nincs idő átgondolni, jogilag utánajárni a dolgoknak. Szeptembertől új szakok is lesznek, de azt sem tudjuk, hogy mik, honnan lesz tankönyv hozzá (szakmai angol), hogy egyáltalán érteni fogunk e hozzá! És így akarják a szakmákat népszerűvé, korszerűbbé tenni? Aki eddig szeretett tanítani, attól is elveszik a kedvet! Régen mindenféle értékelés, kompetencia nélkül IGAZI pedagógusok voltak, nem nyaggatták őket mindenféle nem pedagógiai dolgokkal! Tudtak a szakmájuknak élni, de manapság minden egyebet, csak nem a szakmai felkészülést támogatják! Adminisztráció, papír, tegnapi határidők…. Ideg, gyomorgörcs… És így hogyan koncentráljunk az órai felkészülésre??? Ami a lényeg lenne! Néha szó szerint beesünk az órára (szünetekben értekezlet, adminisztráció, ilyen-olyan papír…). És ez végre a megváltás, ott végre már csak a gyerek van.”
„Azt sem tudom, mert nem tájékoztattak még, hogy mekkora végkielégítésre volnék jogosult. Talán 2 hónap. És mennyi időnk lesz az aláírás előtt átgondolni a szerződést, amit még nem is láttunk? Nem beszélve a megalázás további formáiról, például az „oktató”-vá történő lefokozásról. Szégyenletes. Vannak ötleteim, hogy az egészet miért erőltetik át, de lehet, hogy azt csak sokára fogjuk megtudni. Hogy nem lesz” jobb”, az majdnem biztos. Hogy óriási feszültséget kelt, az már most biztos. Én a lehető leghamarabb elhagyom a pályát, és ha tehetem, akkor az országot is. Mint azt 4-ből 3 gyerekem már meg is tette. És nem akarnak hazajönni. Megértem, és nem is bíztatom őket. Ez viszont elkeserítő. A legrosszabb a megalázottság, a félelem és kétség érzése, ami eddig is megvolt, de amit ez az egész mostani folyamat csak még jobban megerősít.”
Heteket (éveket) vajúdtak. Egereket szültek…?. Közben kézen-közön elfogyott a „rávalo”. Eddig se fizették ki a helyettesítést, tulmunkát….most még a „rabszolgatörvény”is …még kiszolgáltatottabbá válunk. Május közepén semmi releváns információ nincs a hogyan, mennyit milyen körülmények között kellene dolgoznom..hol van munkaköri leírás ami alapján dönthetnék…? Nincs érdekképviselet. Nem vagyunk/ vagyok semmilyen szinten alkupozicioban. Színjáték, bábszínház….. Valószínűleg ha kiderül az „ajánlat” szomorúan és nagyon dühösen, nyugdíj előtt három évvel elhagyom a pályát, és kilépek az oktatásból ☹️. Etikátlan, hogy még egy évvel ezelőtt a pedagógus életpályán kellett teljesítenünk, és amit ott elértünk, lenullázódik. Etikátlan, hogy nyugdíj előtt álló kollégák, akik a lelküket tették ki az oktatásunkért, szakmai tapasztalatra megalázóan kevés pontot kaptak. Felháborító, hogy olyan szakok tanárai, mint matematika, fizika, kémia, amik közismerten hiányszakok, munkaerőpiaci értékre alacsony pontot kapnak. Gátlástalanul lenyomják a pontjainkat, ami sértő is, és ennek ürügyén le lehet nyomni a fizetést is.”
[/frame]
