Válaszolt az EMMI: gyermekfelügyelet június végéig

Cikkünkre e-mailben reagált Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár: a gyermekfelügyeletet Kásler Miklós miniszter rendelete alapján – a tavalyihoz hasonlóan – két héttel hosszabbítják meg.

Előző cikkünkben az Infostart tudósítása alapján számoltunk be Novák Katalin sajtótájékoztatójáról, amelyben a cikk szerint a tárca nélküli miniszter arról beszélt, hogy a gyermekfelügyeletet július végéig meghosszabbítják. Egy ilyen döntés több szempontból is megkérdőjelezhető, továbbá kivitelezhetetlen lenne, és erről írtunk is az említett anyagban.

Az Infostart – cikkünk megjelenésekor, június 31-én javított – cikke

Cikkünket követően emailben keresett meg bennünket Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár, aki arról tájékoztatott bennünket, hogy a cikk állításával ellentétben a kormány nem hozott olyan döntést, amely szerint június 30-a után is gyermekfelügyelet ellátására köteleznék az intézményeket. Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a tanév rendjéről szóló rendelethez képest „csak” két héttel hosszabbították a tanévet, amit Kásler Miklós miniszter már korábban elrendelt.

A PDSZ üdvözli, hogy az Inforstart beszámolója tévedésen alapul – ugyanakkor fontos elmondanunk, hogy cikkünk nem csak a sajtótájékoztató és az említett cikk alapján íródott.

Az Infostart beszámolóját követően azért is írtuk meg cikkünket, mivel több helyről is érkeztek olyan jelzések, hogy „meghosszabbított ügyeletet” kívánnának szervezni az intézményekben. Maruzsa államtitkár cikkünkre reagáló közlése alapján tehát kijelenthetjük, hogy ezekre a próbálkozásokra kimondottan érvényes, amiről már korábban írtunk: a június 30-a utáni munkavégzésre azok a feltételek érvényesek, amelyeket a nyári táboroztatásról korábban leírtunk (lásd alábbi anyagunkat).

https://nedolgozzingyen.hu/2021/05/28/indul-a-nyari-tabordomping-ezekre-figyelj-oda-ha-nem-akarsz-penzt-vesziteni/

Az államtitkár reakciója tehát megerősíti, hogy nincs és nem is lehet semmiféle „meghosszabbított ügyelet” az intézményekben, ha ilyesmit tapasztalnak a kollégáink, azonnal értesítsenek bennünket.

Reméljük, hogy a cikkünkben taglalt további problémák is hamarosan megoldódnak, így

  • támogatáshoz juthatnak a gyerekes munkavállalók és a munkaadóik is, hiszen rengetegen kényszerültek kivenni valamennyi szabadságukat, így a nyár nem sok családban nem a gondatlan pihenés, hanem a megoldhatatlan logisztikai feladatok ideje lett.
  • rendeződik az óvodákban dolgozók helyzete és az EMMI lecsap a jogellenesen lerövidített zárásokat elrendelőkre is.

Mindezek után elvárhatjuk talán azt is, hogy a táborozásokért elrendelt szégyenletesen alacsony díjazásokért is mielőbb tesz valamit a kormány: valamennyi érdekelt, nem csak a kormány, elemi érdeke, hogy a táborokban szakemberek felügyeljék a gyermekeket – tőlük azonban nem lehet elvárni, hogy napi párezer forint bruttó díjazásért feláldozzák a néhány hetes éves szabadságukat is.

A táborozási díjakkal kapcsolatban ugyanakkor jó hírről is be tudunk számolni: a PDSZ kérésére a terézvárosi önkormányzat 50%-kal megemelte a táboroztatásért járó napidíjat kollégáink számára. Szeretnénk, ha minél több önkormányzat követné ezt a jó gyakorlatot – a PDSZ pedig örömmel ad tanácsot, amennyiben az önkormányzat tájékoztat bennünket a szervezés körülményeiről. Mindenkinek, így az önkormányzatoknak is, érdeke, hogy ezek a táborok magas színvonalon, tartalmasan és közmegelégedésre működjenek.

Amennyiben a táborozással, gyermekfelügyelettel kapcsolatban olyan körülményeket tapasztalsz, amelyek ellentmondanak a fentieknek, keress bennünket a PDSZ Facebook-oldalán!

[frame]

Csatlakozz még ma!

Mitől lesz itt változás? Tőled!

A te belépésed erősít minket, a te elkötelezettséged a saját jövődért.

Mi lesz, ha nem lépsz be? Ha úgy gondolod, majd mások megteszik helyetted? Jobb a békesség?

Nem tudjuk pontosan megjósolni. Hányszor is mondtad magadnak az elmúlt években, hogy rosszabb már nem lehet? Ó dehogy nem….

Lépj be, mert ha nem költesz a jövődre, más sem fog. Csatlakozz!

[/frame]

Kincse Szabolcs

Kincse Szabolcs

Hasonló cikkek

Béremelés és ki nem fizetett túlmunka – csak tagoknak

Ebben az írásunkban hozzájutsz azokhoz a tartalmakhoz, amelyeket csak tagoknak tettünk elérhetővé. Miről van benne szó? Miért jár a felmentési idejüket töltőknek is a béremelés? Hogyan tudod behajtani az elmaradt díjazást a 2023. december 31-éig végzett eseti helyettesítésért és egyéb többletmunkáért, ha közoktatásban vagy szakképzésben dolgozol? – Ezekhez adunk szerkeszthető, frissített mintadokumentumokat is. Miért jár a felmentési idejüket töltőknek is […]

Ez a cikk csak PDSZ-tagok számára érhető el. Még nem vagy tag? Lépj be!

Tovább olvasom »