“Nem csak tanárként, szülőként is nehéz megélni, hogy hol tart most az oktatás” – POLGÁRI ENGEDETLENSÉG, 2022. március 3.

Csodaszép, napsütéses napon folytatódott a polgári engedetlenkedési akciók sora. Ezen a napon is több, mint harminc tiltakozó intézményről értesültünk csak mi. Ma Budakalászon és Nőtincsen jártunk: vidám és összetartó nevelőtestülettel és egy egyáltalán nem is magányos “magányos hőssel” találkoztunk ma.

Sorozatunk a tiltakozásul a polgári engedetlenkedést választó bátrakat igyekszik bemutatni, azokat, akik – dacolva a számukra esetleg hátrányos jogkövetkezményekkel – leteszik a munkát, hiszen

A SZTRÁJK ALAPJOG!

Alábbi cikkünkben a március 3-ai eseményeket mutatjuk be: a cikk első felében Budakalászról és Nőtincsről jelentkezünk, ez alatt pedig igyekezzük felsorolni mindazon polgári engedetlenkedő intézményeket, akikről értesültünk (cikkünknek ez a része folyamatosan frissül a megjelenést követő napokban, ahogy bírjuk kapacitással az örvendetesen nagy számú értesítést).

“Már nem is itt tanítanék, ha nem lenne ez az összetartó közösség”

A budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskola nevelői közösségéről egyből látszik, hogy egy dolog biztos náluk: a jó hangulat, az egymásra figyelés, a kölcsönös megbecsülés. Az intézmény 28 pedagógusa élt ma polgári engedetlenséggel.

A tiltakozók szerint 2022-ben mindösszesen egy dolog teszi széppé ezt a hivatást: a gyerekek. Arra a kérdésre, hogy elbizonytalanodtak-e már az elmúlt években, mindannyian igennel válaszolnak.

“Nem nagyon van már hova tovább elbizonytalanodni” – magyarázzák a kollégák.

A nyolcvanas években sem lehetett megélni ebből, de azért lényegesen jobban éltek akkoriban – mesélte el nekünk egy kolléga, aki akkoriban kezdte a szakmát. A reményteli kilencvenes évek óta azonban nem sok minden változott – hacsak az nem, hogy sokkal kevésbé lehet összpontosítani a tanításra.

De senki sem gondolta volna, a kétezres években sem, hogy ennyire nem lehet majd boldolgulni ezen a pályán. Videónkban a mosolygós, vidám arcok elképesztő kontrasztot alkotnak azzal, ami a beszélgetésből egészen nyilvánvalóan kirajzolódik, hogy itt alapvetően

a ma pályán lévő valamennyi pedagógusgenerációt cserben hagyta a társadalom, az egymást követő kormányok: a kiszolgáltatottságot mégsem elsősorban maguk, hanem a gyerekek miatt teszik most szóvá. Egyre hangosabban és határozottabban.

A budakalászi csapat legfiatalabb tagja elmondja, hogy a munkája mellett alkalmi munkákból él, rakodóként, színpadépítőként keresi meg a betevőt – és azon már csak humorizálni tud mindenki, hogy esetleg a fizetéséből az iskola környékén akár egy albérletet is találhatna: egy ilyen jóval többe kerülne, mint amennyi havi illetményt ő keres.

De ezzel együtt sem csak a pénz a gond. A kiszolgáltatottság, az autonómia hiánya, az értelmetlen kötöttségek gúzsba kötik a pedagógust. Nem csak tanárként,

de szülőként is nehéz megélni, hogy hol tart most az oktatás

– mondja egy munkatárs. Hogy aztán egy elképesztő rajzzal is meglepjenek bennünket, amit egy másodikos kislány készített a polgári engedetlenkedőknek a budakalászi iskolában (borítóképünkön).

A budakalászi iskola kapuja március 3-án.

A nem is olyan magányos hős: Kovács Anna, Nőtincs

“A lelkiismeretemnek szüksége van arra, hogy egy ilyen keveset tegyek. Mert ezt nem érzem nagyon soknak. Én előtte, hogy a pedagóguspályára kerülhessek, bizonyos értelemben sokkal többet tettem, mind anyagilag, mind a szabadidőmből” – mondja nekünk Kovács Anna, a nőtincsi általános iskola magyar-angol szakos tanára, aki egyedül állt ki tiltakozni a másfélezer lelkes település általános iskolájából.

Anna kiállása egy kistelepüléses környezetben bátor és tiszteletre méltó – ő mégis szerényen szemléli saját szerepét. Azt a szerepet, amit a településen és a munkatársak között vegyesen fogadnak: míg vannak, akik egyetértenek, bátorítják szerepvállalását, akadnak gyanakvóak is. Anna szívesen beszélgetne minderről mindenkivel.

Számára a pedagógusi pálya egy valódi hivatás: közgazdásznak tanult, de pályaválasztását elsietettnek érezte, ezért áldozatos munkával elvégezte az angol-magyar szakot. A pályára lépést sokáig halogatta, arra várt, abban bízott, hogy a körülmények rövidesen jobbak lesznek – ez utóbbi nem jött el, azonban a pályára lépés igen: régi álmuk vált valóra, amikor párjával házat vettek a környéken.

“Ha azt mondanám, hogy emelkedjen meg a pedagógusok bére 60 százalékkal, azzal talán megoldódna minden… de ha azt mondanám, hogy üljünk le és beszéljünk egyenlő félként, akkor meg nem kellene itt állnom”

– fogalmazza meg a kormány számára Nógrád megye kétségtelenül egyik legbátrabb pedagógusa, hogy mi lenne a megoldás.

Kovács Anna Facebook posztjában részletesen elmagyarázza döntésének hátterét.

Borítókép, képek, élők: Kincse Szabolcs (CC BY-NC-SA 4.0)

Mivel a polgári engedetlenséget a PDSZ nem szervezi vagy koordinálja, elképzelhető, hogy nem minden eseményről szereztünk tudomást, vagy egyes eseményekről nem kaptunk képi vagy írásos anyagot.

Amennyiben esetleg kihagytunk volna intézményt a felsorolásból, avagy szeretnék a résztvevők kiegészíteni hiányos ismereteinket, úgy kérjük az érintetteket, jelezzék nekünk a Ne dolgozz ingyen! Facebook-oldalán keresztül.

ÍGY KÜLDJ NEKÜNK INFORMÁCIÓT!

Kérjük, hogy a beküldött fotókat 1290 pixel szélesre és maximum 150 kB méretre formázzátok át (bár triviális, de legyen benne a létszám, az intézmény neve és a település is :)) a szövegeket pedig szövegfájlban vagy egyszerűen az üzenetbe másolva küldjétek (ne befotózva vagy pdf-fájlban), mert ez nagyon sokat segít abban, hogy gyorsabban fel tudjuk dolgozni a beérkező nagyszerű beszámolókat! Nagyon köszönjük!

Arról, hogy mi a polgári engedetlenség, hogy mit jelent ez a gyakorlatban, illetve az ezzel kapcsolatban eddig felmerült kérdéseitekről ebben a cikkben írtunk részletesen.

2022. március 3.

Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest, XI. kerület

Az intézmény húsz dolgozója jelezte: “nem vesszük fel a munkát reggel 08:00 és 10:00 óra között, nem folytatunk oktatási-nevelési tevékenységet.”

Bethlen Gábor Technikum, Budapest

Az intézmény öt bátor munkatársa nem vette fel a munkát.

Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum, Budapest

Huszan nem vették fel a munkát a szakképző intézmény munkatársai közül.

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

A polgári engedetlenségben 13 fő vett részt: 8:00 óra és 16:00 óra között nem vették fel a munkát.

Pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola

Az intézmény hét pedagógusa vett részt a polgári engedetlenségben, másik kilenc fő támogatta őket ebben.

 Budapesti Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium

Az intézmény tanári karának 24 tagja polgári engedetlenségbe kezdett: 8:00 és 10:00 óra között nem vették fel a munkát.

Újlaki Magyar-Olasz Kéttannyelvű Általános Iskola

A mai napon az Újlaki Magyar-Olasz Kéttannyelvű Általános Iskolában 18 pedagógus vett részt a polgári engedetlenségben.

Miben segíthetjük a sztrájkolókat?

Sokan kérdezik a napokban, hogy miben, hogyan tudják segíteni a munkánkat.

1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!

2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:

3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:

4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.

5 Ti is küldjetek fotókat, csoport- és egyéni képeket, támogató akciókat, egyéb kreatív támogató ötleteket a Nedolgozz vagy a PDSZ Facebook-oldalára, vagy a pdszvalasz@gmail.com címre!

6 Pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), vagy. szociális ügyekben, a sztrájkban résztvevők támogatásával összefüggésben a Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000