2023. október 27-én és 28-án tartotta rendkívüli kongresszusát a PDSZ. Ennek összehívását többek közt az tette indokolttá, hogy a parlamenti többség újabb, a közszféra szakszervezeteit ellehetetlenítő döntését kellett az Alapszabály módosításával ellensúlyoznunk. A nemrégiben elfogadott törvény megszünteti a közszférában működő szakszervezetek esetében a szakszervezeti tagdíjak munkáltatón keresztül történő levonását, így ennek megfelelően sürgősen módosítanunk kellett az eddigi tagdíjfizetési gyakorlaton.
A PDSZ-t anyagi ellehetetlenítéssel sem lehet megállítani
A Kongresszus az alábbi határozatot hozta:
A parlamenti többség a szakszervezetek tiltakozása ellenére elfogadta a tagdíjátutalás megtiltásáról szóló salátatörvényt, amely a közszolgálatban működő szakszervezeteket sújtja. A kormány minden eddigi lépése a szakszervezetek leplezetlen ellehetetlenítésére irányul, és most már az anyagi források elvágásán keresztül a megsemmisítésére is.
A sztrájkbizottság megalakulása óta ez a tendencia erősödött. A szakszervezetek markáns fellépésére és a kormány által is jogosnak elismert követelésekre a kormány válasza nem a megállapodásra törekvés és az oktatás, valamint az abban dolgozók helyzetének javítása volt, hanem szankciók, jogokat megszüntető és korlátozó rendelkezések, köztük a LEX PDSZ bevezetése. Miután nem sikerült a szakszervezeteket kiiktatni, az anyagi ellehetetlenítés eszközéhez nyúltak.
A PDSZ-t ezzel nem lehet megállítani!
Felkérjük ezért a tagságot, hogy a kongresszus döntése és a közeljövőben kiküldendő útmutatók alapján rendelkezzen a tagdíjátutalásról, és kérünk minden oktatásban dolgozót, aki még nem szakszervezeti tag, hogy csatlakozzon.
Akik nem lehetnek szakszervezeti tagok, nyújtsanak anyagi támogatást annak érdekében, hogy továbbra is képviselni és védeni tudjuk az oktatásban dolgozók érdekeit, a demokráciát, a jogállamot, és a társadalom többi szereplőjével együtt tudjunk küzdeni a mindenki számára elérhető minőségi oktatásért, gyermekeink, unokáink jövőjéért!
A PDSZ Kongresszusa szolidaritását fejezte ki Ádám Zoltán egyetemi docens mellett
A PDSZ szolidaritását fejezi ki Ádám Zoltán docens mellett, akinek munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették, mert etikai vizsgálatot kezdeményezett amiatt, hogy egy befolyásos családból származó hallgatója a többi hallagatótól külön, kifejezetten számára meghatározott módon vizsgázhatott egy tárgyból. Tiltakozunk az ellen, hogy az egyetem szakmai színvonala és hitele védelmében felszólaló egyetemi oktatóval szemben lépett fel az egyetem vezetése, egy olyan személy ellen, aki a szabálytalanságot feltárta, ahelyett, hogy azon dolgozott volna, hogy ilyen anomáliák ne fordulhassanak elő. A PDSZ csatlakozik a Budapesti Corvinus Egyetemen október 26-án tartott dolgozói Fórum állásfoglalásához. A PDSZ is követeli, hogy Ádám Zoltánt vegyék vissza!
Új tagok a PDSZ Országos Választmányában
Több országos választmányi tag is pályamódosításra kényszerült elsősorban a státusztörvény következtében, s ennek folyományaként döntöttek úgy, hogy lemondanak erről a tisztségükről is. A lemondott választmányi tagoknak: Czédly Mariann-nak, Fehér Tibornak, Szendrei Zoltánnak és Szűcs Tamásnak nagyon köszönjük a munkáját, és számítunk rájuk továbbra is.
Az ő helyeikre új országos választmányi tagokat választottunk három PDSZ-tag személyében: Eiplné Pál Alexandra, Miklósiné Nagy Ágota, Rabcsánszki József az újonnan megválasztott tagok.
További hírek, felhívások
Eddig nyolcszázan töltötték ki a „Mi legyen a folytatás?” című kérdőívet. Arra kérünk, ha még ezt nem tetted meg, a héten okvetlenül szánj erre egy kis időt! A kérdőívet tagjainknak és mindazoknak, akik feliratkoztak a riadóláncunkra, hírlevélben küldtük meg újból.
Ha még nem szavaztál a 7IGEN-es alternatív népszavazáson, add le szavazataidat 2023. október 30. éjfélig! Ez online is lehetséges. Minden információt megtalálsz itt:
FIGYELEM!
JÖN! JÖN! JÖN!
AZ ÚJ TAGDÍJBEFIZETÉSI RENDSZER!
A részletekkel kapcsolatban figyeld felületeinket, különösen a hírlevelünket: részletesen tájékoztatni fogjuk tagjainkat a tennivalókról 2024. november 20-ig!
A PDSZ tagjai számára rendszeresen küldött hírlevelekben a nyilvános felületeinken közzétetteknél több információhoz juthatsz.
A csatlakozásról és a hálózatépítésről mindent megtudhasz itt, csak kattints a képre!
MERT NE FELEDD: EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK! CSAK EGYÜTT VAGYUNK ERŐSEK!