Kollégáink több helyről is jelezték, reklamációjukat követően korrigálják a levonásokat.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, sok sztrájkolónak vontak le a sztrájkban, polgári engedetlenségben eltöltött időnél jóval többet. Egyes esetekben a bérszámfejtést azzal indokolták, hogy „négy óránál hosszabb sztrájk esetén egész napot kell vonni” – amire, ahogy erre rámutattunk, semmiféle jogszabályi lehetőség nincs.
A fenti esetek miatt a PDSZ levelet írt a Magyar Államkincstárnak, magyarázatot kérve a jogszerűtlen levonásokért, illetve közzétettünk egy olyan sablonlevelet, amelyet a jogszerűtlen levonással sújtott munkatársak elküldhetnek a munkáltatóknak. Ezek az alábbi cikkben találhatók:
sikerrel járnak azok a kollégák, akik a reklamáció mellett döntenek.
Nemrég kaptuk az alábbi, némiképp sértett, de mindenképpen pozitívnak tekinthető tankerületi központi reakciót (az adatokat a kolléga és a tankerületi ügyintéző érdekében kitakartuk):
Mindenképpen javasoljuk tehát, hogy a fenti cikkben jelzett módon járjanak el azok, akiktől a kelleténél többet vontak le.
Sztrájksegély!
A munkabeszüntetéseket követő levonások súlyosan érintettek, és szükséged van támogatásra?
Azoknak a sztrájkolóknak, akiket a levonások súlyosan érintenek, megnyitottuk a sztrájksegélyt. Mind PDSZ-tagok és nem tagok számára is elérhetőek sztrájktámogatások – a márciusi támogatásokra legkésőbb május 15-ig pályázni szükséges. Arról, hogy hogyan lehet ezekre pályázni, itt találhatók információk:
1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!
2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:
3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:
4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.
6 Pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a „Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), vagy. szociális ügyekben, a sztrájkban résztvevők támogatásával összefüggésben a Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000
Fotó: By Ken Teegardin from Boulder, Boulder – Hand Putting Deposit Into Piggy Bank, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=38889562