A kormány végleg elvenné a sztrájkjogot az oktatásban dolgozóktól

Míg meghallgatásán az közoktatás új irányítója, Pintér Sándor belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a polgári engedetlenséget nem tudja elfogadni (ami magánügy), a sztrájkot elfogadja az érdekérvényesítés érvényes eszközének. Ma kiderült, hogyan: durván korlátoznák az oktatásban dolgozók alapvető jogait.

Már akkor tiltakoztunk, amikor bevezették: az oktatásban dolgozók sztrájkhoz fűződő jogait otrombán és gátlástalanul korlátozó rendeletet hozott a kormány a járványhelyzetre hivatkozva. Erről bővebben február 22-én írtunk, amikor minden előzetes indoklás, egyeztetés nélkül a kormány egy folyamatban lévő sztrájktárgyalásba avatkozott be így:

A vérlázító rendelet ellen először mondtuk ki itt, a Ne dolgozz ingyen! oldalain, hogy

A SZTRÁJK ALAPJOG!

A PDSZ a rendeletben foglaltakkal kapcsolatban alkotmányjogi panasszal fordult az alkotmánybírósághoz – amelyre egyébként mindeddig nem érkezett semmiféle válasz.

A kormány erkölcsi veresége a jogkorlátozó rendelet előírásainak törvénybe emelése

Csakhogy mindennek véget kell érnie valamikor: a kormánynak egyre nehezebb megmagyaráznia egyebek mellett azt is, hogy miért is indokolt a pandémiára hivatkozva korlátozni az oktatásban dolgozók sztrájkját. A kormányoldal – Gulyás Gergely miniszter elővezetésével – egy új törvényjavaslatot tett, amely „a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről” szól. A T/27. számú törvényjavaslat alapvetően egy salátatörvény: továbbra is a járványra hivatkozva számtalan szempontról rendelkezik a foglalkoztatási kérdésektől kezdve a védőoltásokon át a szociális igazgatásig megannyi területen.

Ehhez a törvényjavaslathoz érkezett ma, 2022. május 19-én egy javaslat, amelyben

a kormány a törvényben rögzítené a jogfosztó rendelet előírásait, ezzel véglegesen, törvényileg ellehetetlenítve az oktatásban dolgozók hatékony sztrájkhoz fűződő jogát!

Itt látszik, hogy mennyire sikeres volt az oktatásban dolgozók sztrájkja: a kormány inkább farkát behúzva aljas és sunyi eszközökhöz nyúl. Nincs becsületes ajánlata a sztrájkolóknak. Egy zavart Pintér Sándor ígérete a semmiről („semmit sem ígérek és azt betartom„) jól foglalja össze, amit ez a kormány az oktatásról, gyermekeink jövőjéről gondol: nem modern oktatást, nem esélyhez jutást, nem művelt és kreatív polgárokat akar az iskoláinkban látni, hanem „rendet„. Akármi is legyen az.

A cinizmus netovábbja, a témához láthatóan teljesen fogalmatlan Pintér kilátásba helyezi további állami intézmények egyházi kézbe adását, mivel „azok jobban teljesítenek„. Úgy tűnik, a közoktatás szétrombolását a belügyminiszternek kell befejeznie, Maruzsa államtitkár hűséges asszisztálásával. Úgy tűnik, hogy a belügyminiszter a sztrájkot úgy tartja legitimnek, hogy a háttérben a sztrájk intézményét suttyomban lerombolja.

Ez Pintér második cinikus kijelentése volt a „nem ígérek semmit, és azt be is tartom” mellett:

ezért a PDSZ tiltakozik!

Rossz hírünk van: a PDSZ, ahogy eddig is, ezután is meg fogja találni a tiltakozás hatékony, ugyanakkor a kormány számára kimondottan fájó módszereit, és addig folytatjuk az akcióinkat, amíg az oktatásügy megnyugtatóan fejlődő pályára nem áll.

Nem engedünk a 48-ból, mert

A SZTRÁJK ALAPJOG!


A PDSZ nyílt levelet intézett a parlamenti képviselőkhöz

A PDSZ Országos Választmány a fentiek miatt az alábbi levelet intézte az országgyűlési képviselőkhöz:

Tisztelt Képviselő Asszony/Úr!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmányának nevében azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy szavazatával ne tegye lehetővé, hogy elfogadásra kerüljön a Gulyás Gergely miniszter által T/27 számon benyújtott törvényjavaslathoz 2022. május 19-én a Törvényalkotási Bizottság kormánypárti tagjaitól érkezett módosító javaslat 14. §-a.

Az eredeti törvényjavaslat „a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről” szól. Ebbe a salátatörvénybe javasolja a módosító indítvány beilleszteni azt a – 2022. február 11-én este kiadott Magyar Közlönyben megjelent – kormányrendeletet, mely egyebek mellett arról rendelkezik, hogy sztrájk esetén minden köznevelési intézményben biztosítandó gyermekfelügyelet, a tanórák 50 – egyes esetekben 100 – százalékát meg kell tartani.

A rendeletet a pandémiára hivatkozva, a koronavírus világjárvány ellenei védekezésről szóló törvény szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján hozta meg a kormány.

E rendelet gyakorlatilag ellehetetlenítette a sztrájkot az oktatási intézményekben, súlyosan sértve egy munkavállalói csoport sztrájkhoz, mint alapjoghoz fűződő jogát.

Fent említett veszélyhelyzet azonban 2022. június 1-én megszűnik, ezért a T/27 számú törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítvány a nemzeti köznevelésről szóló  2011. évi CXC. törvényben rögzítené a jogfosztó rendelet előírásait, ezzel véglegesen, törvényileg ellehetetlenítve az oktatásban dolgozók hatékony sztrájkhoz fűződő jogát!

Tisztelt Képviselő Asszony/Úr!

Bízunk Önben, és feltételezzük, egyetért velünk abban, hogy az állampolgárok alapjogai nem korlátozhatók, és nem szavazza meg a fent említett módosító javaslatot.

Budapest, 2022. május 19.

Üdvözlettel:

Komjáthy Anna s.k.
PDSZ OV elnöz

[frame]

Sztrájkoló, polgári engedetlenkedő vagy? Így igényelhetsz sztrájksegélyt!

Ha munkabeszünetésben, polgári engedetlenségben vettél részt és a levonások miatt nehéz helyzetbe kerültél, az ebben a cikkben leírt módon fordulhatsz sztrájksegélyért a PDSZ-hez. Ha szerinted méltánytalan mennyiségű pénzt vontak le tőled, akkor ebben a cikkben elhelyezett űrlapon keresztül kérhetsz segítséget tőlünk!

Több visszajelzés érkezett, hogy a PDSZ jelzéseire végre visszaállítottak jogosulatlanul megszakított biztosítási jogviszonyt és utaltak vissza jogosulatlanul levont béreket. Fontos tudni, hogy mi senkit nem hagyunk a út szélén: minden PDSZ-tag igénylő segélyt, nem tag igénylő vagy polgári engedetlenségben részt vett kolléga alapítványi támogatást kap!

Miben segítheted te is a sztrájkolókat?

1 Oktatásban dolgozók, szülők, diákok, és minden jóérzésű ember: írjuk alá és osszuk meg az aHangon indított petíciót!

2 Oktatásban dolgozók: csatlakozzunk a sztrájk-riadólánchoz! Ezen keresztül értesülhetünk a legfrissebb információkról, amikor éppen időszerűekké válnak. Nem gyakran spammelünk, a legfontosabb tudnivalókat kapod meg, hírlevél formájában:

3 Csatlakozzunk a PDSZ-hez: ez a lépés segít bennünket abban, hogy tovább tudjuk finanszírozni a kampányokat, segítsük a kollégákat jogsegéllyel, stb. Bárki lehet tag, nem elvárás, hogy aktív oktatásban dolgozók legyünk:

4 Osszunk meg minden információt, amit a PDSZ és a Ne dolgozz ingyen! oldalain látunk! Az információk terjesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy küzdjünk a kormány dezinformációs kampányai ellen.

5 Ti is küldjetek fotókat, csoport- és egyéni képeket, támogató akciókat, egyéb kreatív támogató ötleteket a Nedolgozz vagy a PDSZ Facebook-oldalára, vagy a [email protected] címre! A most futó akciónkban arra vagyunk kíváncsiak, hányan tartoznak a különböző korosztályokba a munkaközösségekben: itt olvashatod el a részleteket.

6 Pénzbeli adománnyal átutalással, a közlemény rovatban a “Támogatás” feltüntetésével vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számlaszámán: 11713005-20411756-00000000 (itt a sztrájkszervezéssel, a sztrájkolók támogatásával, kampányokkal, rendezvényekkel kapcsolatos bokros kiadásokat lehet támogatni), a sztrájkolókon kívül a polgári engedetlenségben résztvevők támogatására is, valamint az alapítvány közoktatási céljainak (http://pdsz.hu/pdsz/alapitvany) megvalósulására az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány számlaszámán: 11707000-22230573-00000000 lehet támogatást küldeni.

[/frame]

Hasonló cikkek