Pedagógusnapi postánk tartalmából két üzenetet bontunk ki most együtt: Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár és Orbán Viktor miniszterelnök nekünk intézett sorait.
Talán feltűnt már az olvasónak, hogy a pédéeszező, sorosozó vagdalkozások nagy részére egyáltalán nem reagálunk az NDi hasábjain – ha így tennénk, jórészt erről szólna az egész oldalunk. Az idei pedagógusnap alkalmából született két íráson azonban el kell időznünk egy pillanatra, még pedig azért, mert jól példázzák azt, amit régóta mondunk:
Ha az oktatási dolgozók többsége nem lép be a szakszervezetbe, a kormányzat a pedagógusok tapasztalataira továbbra sem lesz kíváncsi, még csak érveiket sem hallgatja meg.
Idén a közoktatásért felelős államtitkár publicisztikával köszöntötte a pedagógusokat a kormányhoz közel álló országos napilapban, a miniszterelnök pedig egy „Tisztelt Pedagógus!” megszólítású, személyes levélben gratulált.
Érvnélküliség
Egy nappal pedagógusnap előtt, június 5-én, szombaton jelent meg a Magyar Nemzetben a közoktatási államtitkár, Maruzsa Zoltán levele. Az államtitkár erősen indít, már maga, az írás leadje is erős, és rögtön az elején vaskos keretbe is helyezi mondandóját: „a tények és az adatok cáfolják a fizetett lejáratók vádjait és rágalmait”.
Maruzsa az első bekezdésekben leírja, hogy az ország készül a jövő évi választásokra, ezért „ az elmúlt néhány hétben újrakezdődött a tüzérségi támadás a magyar oktatási rendszer lejáratására”. Ami azért is tűnik törvényszerűnek, mivel az államtitkár szerint minden ellenzék kedvelt terepe az oktatás és az egészségügy, hiszen „a kórházak és az iskolák is mindig, mindenhol lehetnének még jobbak”. Ahhoz pedig, hogy a lejáratás megtörténhessen, kell valaki, aki megszólal, és ezek a megszólalók jellemzően az új, jobb világban munka nélkül maradt szakértők, megmondóemberek – írja az államtitkár.
Ha pedig mégsem akadna „már kedvtelésből írogató nyugdíjas”, vagy „a rendszerből kiszorult elégedetlen” „egykori szocialista” vagy „liberális megmondó”, arra az esetre Maruzsa szerint ott egy sor civil. A sort pedig a kormány mumusával, a PDSZ-szel kezdi:
[frame]
„Ott van például a PDSZ, amelynek alig van tagsága, a megszólalásukat és a hangjukat felerősítő médiaháttér mégis azt a benyomást kelti, mintha tömegeket képviselnének, pedig ez nincs így, a szervezet valódi magja talán a harmincfős, többségében a tanítás terén már inaktív klubtag. A képernyőn leggyakrabban szereplő reprezentánsuk idén ment nyugdíjba, de ne legyen kétségünk, hogy aktív és hitelesnek beállított szereplője marad majd a baloldali fórumoknak.”
[/frame]
Mellettünk pedig kap még a Szülői Hang, a Magyar Hang, a több mint 60 oktatási szervezetet tömörítő Civil Közoktatási Platform, a Magyartanárok Egyesülete, a Történelemtanárok Egylete is, továbbá az ADOM diákmozgalom. Valamennyi szervezettel kapcsolatban hasonló érveket hoz fel az államtitkár, mint mellettünk: kicsik, jelentéktelenek, megmosolyogtatók, stb.
Az államtitkár próbálja a PDSZ-t egy ellenséges, összeesküvésre szerveződött társaságnak beállítani – holott mi egy szakszervezet vagyunk. Nem világos, mire gondol, amikor „valódi magot” emleget. A PDSZ kongresszusa több mint az általa említett 30 fő, az Országos Választmány viszont annál kevesebb, csak 15 fő. De különböző regionális választmányaink is vannak, ezek változó létszámúak.
Ezt követően Maruzsa vitába száll azokkal, akik az OECD oktatási felméréseit esetleg túl negatívan értelmeznék, és hoz egy pár példát, hogy miért is nagyszerű, számokban, a magyar oktatás.
Maruzsa – látszólag – különböző mérések eredményeit értékeli, amelyeket valóban lehetséges többféleképpen elemezni. Na de miért szükséges hozzá szakszervezetet, szakmai- és civilszervezeteket leminősíteni, ha az a cél, hogy az olvasókat meggyőzze, a tanulók teljesítménye jobb az általános megítélésnél? Voltaképpen nem ez a tényleges szándék, hanem politikai ellenfelein akart egyet ütni – amit a választások előtt bizonyára különösen aktuális feladatának tart. Igyekszik összemosni az ellenzéket a szakszervezetekkel, civilekkel.
Ezt teszi úgy, hogy vita ki sem alakulhatott még az általa felsorolt szervezetekkel, hiszen valamennyi kérdésre hasonló válaszokat ad a kormányzat a nyilvánosságban.
- Mikor történik meg a bérrendezésünk?
- Fizetett ügynökök!
- Miért szüntetik meg a közalkalmazotti státuszunkat és törlik el az azzal járó garanciákat?
- Inaktív klubtagok!
- Miért nem hajlandóak automatikusan elszámolni az egyre elviselhetetlenebb mennyiségű túlórát?
- Harminc fős szervezet!
- Miért nem tartják be a 2010-es választási kampányban tett ígéretüket és kötik a mindenkori minimálbérhez a fizetéseinket, hogy ne vigye el teljesen az infláció?
- Vörös Hadsereg Frakció!
Kérdésinkre Maruzsa válaszai nem válaszok.
1 Nem válasz a nemzeti alaptantervvel kapcsolatos gondokra, hogy a „PDSZ kicsi” – és akkor sem lenne az, ha történetesen valóban harminc fős lenne a szervezetünk, és nem Magyarország második legnagyobb, sok ezer főt számláló oktatási érdekvédelmi szervezete lennénk.
2Nem válasz a létbizonytalansággal, a fizetéseinkkel kapcsolatos kérdésekre az „inaktívság”, és akkor sem lenne az, ha történetesen tényleg „többségében inaktív” pedagógusok ülnének az Országos Választmányunkban, és nem az lenne az igazság, hogy a PDSZ-nek nincs fizetett, függetlenített tisztségviselője, vagy hogy az OV tagjai között jelenleg csupán két inaktív (nyugdíjas) van. Amúgy pontosan úgy, ahogy egy államtitkár is lehet „a tanítás terén inaktív”, egy szakszervezetben is lehetséges az, hogy valaki teljes munkaidejét a szakszervezetnek szentelje – és ugyan pont a PDSZ-re ez pillanatnyilag nem igaz, számos más szakszervezetben dolgoznak főállásban tisztségviselők.
3Nem válasz a túlhajszoltságra, a kifizetetlen ingyenmunkákra, a központosítottságra, az állami intézményrendszer lebontásával kapcsolatos súlyos rendszerproblémákra az sem, hogy lám, a PDSZ egyik központi alakja nyugdíjas. Akkor sem lenne az, ha valóban igaz lenne, hogy Nagy Erzsébet, a „képernyőn leggyakrabban szereplő reprezentánsuk idén ment nyugdíjba” (egyébként novemberben megy majd). Ez a kijelentés igen szerencsétlen egy államtitkártól, aki valóban hozzáférhet egy pedagógus, akár szakszervezeti vezető, minősített adataihoz is – de a legnagyobb gond nem is az adatokkal való visszaélés, hanem az, ahogy kéretlenül és értelmetlenül diszkriminál a nyugdíjasokkal szemben.
Sokan kérdezik, a PDSZ miért nem ül a tárgyalóasztal mellett, miért kampányokkal kommunikál? A helyzet világos: a kormány nem érdekelt abban, hogy szakmai párbeszéd történjen akármilyen kérdésről. Nem érdekelt abban, hogy mi, a civilek, kisegítsük, rámutassunk a nehéz, problémás dolgokra, a megoldatlan feladatokra. A kormánynak ez a gyengeség jele, ezért izomból kommunikál.
Tárgyalóasztal mellett szakszervezeti partnereink sem értek el semmit – esetleg annyit, hogy ha mégis megjelenne valamelyik érdekvédelmi szervezet a minisztériumi tárgyalóban, biztosak lehetünk abban, hogy másnap e jelenléttel legitimálnak majd valami olyasmit, amit egyáltalán nem volt szándékában az érdekvédőknek legitimálni. A kampányaink ezzel szemben számos alkalommal célt értek.
Persze, a PDSZ is szeretne egyeztetni a kormánnyal, de nem a kormány által kreált álcivilekkel közös kerekasztalnál, mert az semmi másra, csak a kormányzati szándékok legitimálására alkalmas, és meggyőződésünk, hogy erre is akarták felhasználni a szakszervezeteket. Ezzel szemben valódi érdekegyeztetésre van szükség, amelyben az asztal másik oldalán a kormány képviselői ülnek.
Nem kell szeretni a PDSZ-t. A munkáltatónak, így az államnak, miniszternek, államtitkárnak sem feladata, hogy szeresse a munkavállalókat képviselő szervezetet. Hívtak már bennünket fideszesnek is jó néhány éve. Ezeket megszoktuk. De azt mindenképpen elvárjuk, hogy érdemi felvetéseinkre legalább érdemi válaszokat kapjunk. Az egyet nem értés kifejezése, világos és következetes indoklással együtt, egyértelmű üzenet. Abból lehet építkezni. Azzal lehet dolgozni. Vagdalkozással nem.
Sértegetéssel a kormány csupán annyit ér el, hogy kampányaink hatására nyilvánosan kénytelen meghátrálni, ahogy azt annyiszor volt kénytelen megtenni a közelmúltban.
Mindannyiunk érdeke az lenne, ha hajlandó lenne a kormány partnerként tárgyalni a szakszervezettel és az oktatási dolgozókkal.
Orbán Viktor őszödi levelét megírta
Persze, minden partneri kapcsolat jó eséllyel egy emberen múlik. Orbán Viktor miniszterelnök személyes céljait, elképzeléseit megkerülhetetlennek mondják. Orbán Viktor pedagógusnapi levele sokkal negédesebb, mint államtitkáráé volt, ugyanakkor jól tükrözi, hogy jelenleg mi a hivatalos álláspont a nevelésben-oktatásban dolgozókkal kapcsolatban.
Mindent egybevetve: a miniszterelnök levele a nevelés-oktatás őszödi beszéde.
Orbán Viktor szerint a kormány 2020 márciusában „ismerte fel”, hogy az „oktatási rendszer gyors átállására” lesz szükség a koronavírus-járványnak köszönhetően. Ez a kijelentés felér egy beismeréssel. A PDSZ már március elején arról írt, hogy milyen feladatok várnak a kormányzatra a digitális oktatásra történő átállással kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban
már márciusban kértük, hogy támogassák a digitális oktatási keretrendszerekre történő átállást, és támogassák a gyermekeikkel otthon maradni kényszerülőket.
Ironikus, hogy egy évvel később sem történt előrelépés e két ügyben – holott azóta már egy újabb tanévben került sor digitális oktatásra Magyarországon.
A miniszterelnök arról is ír, hogy a nevelésben-oktatásban dolgozók példamutató munkát végeztek a
„kényelmetlenségek és veszélyek dacára is”.
Mi pedig nem tudunk nem emlékezni azokra a kollégákra, akiket elvesztettünk. Nem tudunk könnyen napirendre térni a felett a „kényelmetlenség” felett sem, ahogy a kormányzat a mai napig adós azzal, hogy nyilvánosságra hozza, hány kollégát vesztettünk valójában. Hogy kéréseink ellenére a harmadik hullám végéig is számtalan esetben késtek a nevelési-oktatási intézményekben a járványügyi intézkedések, sok helyen a lejelentett megbetegedések után sem történt járványügyi intézkedés – ezzel nem csak a nevelésben-oktatásban dolgozókat, de a ránk bízott diákjainkat és családjaikat is veszélybe sodorva.
Nehéz nem emlékezni arra, ahogy a nevelés-oktatást az előzetes ígéretek ellenére levették az oltási prioritási listákról, és csak nagy nehezen, hosszas és kitartó kampányolásunk után voltak hajlandók végül oltani a munkavállalóinkat.
„Köszönjük, hogy találékonysággal helyettesítették a személyes jelenléten alapuló munkát” – írja a miniszterelnök, mi pedig tudjuk, hogy
1 a digitális oktatásra, tananyagokra eltapsolt milliárdokból nem lett semmi,
2 a kollégák magukra maradtak az oktatás megszervezésében,
3 a digitális oktatás feltételeinek megteremtésére átlagosan 51 ezer forintot költöttek a kollégáink az első évben – amelyet semmilyen módon nem kárpótolt a kormányzat. Sem a túlórák kifizetésével, sem a munka elismerésével.
A fentiek miatt a munkatársaink túlnyomó része vélekedik úgy, hogy a digitális oktatás a kormány és az oktatásirányítás kudarca volt. Igen, Orbán Viktornak ez alkalommal igaza van: ami megmenthető volt benne, az az egyéni találékonyságnak volt köszönhető, és semmi esetre sem az oktatásirányítás munkájának.
Végül pontosan emlékszünk a Kásler miniszter által kioktató hangon megígért, végül soha ki nem fizetett 100%-os táppénzekre azoknak, akik munkavégzésük közben betegedtek meg.
Nagyszerű, hogy a miniszterelnök személyesen ígérte meg: mindent el fognak követni, hogy munkánk megbecsültsége „tovább növekedjék”. A megbecsültség további növekedése előtt kissé értetlenül állunk, mert nem ez volt a munkavállalók tapasztalata, sőt. A megbecsültség további növekedéséhez persze érdemes lenne mindjárt azt a félreértést is eloszlatni, amit a záró bekezdésben ír Orbán Viktor: „a nyári szünetre pedig jó pihenést kívánok!”
Nem, többségünk nem „pihen” a nyári szünet alatt, emellett a pedagógus nem egy nagyra nőtt gyerek, aki az iskolában maradt: a pedagógus nem a teljes nyári szünetben pihen, hanem egy sor feladata van a tanév vége után és a tanév kezdete előtt. A nyári szünetben.
Frázisok, semmitmondó köszöntő levelek és harcias, de érdemi válaszokat nem hordozó kirohanások helyett – pedagógusnap alkalmából – a PDSZ ezt kívánja a kormánynak:
Bérrendezést! A túlórák kifizetését! Az illetményeink minimálbérhez kötését! Érdemi párbeszédet a NAT-ról! Az ostoba és kártékony központosítás megszüntetését! Érdekegyeztetést és konzultációt minden országos érvényességű döntés előtt!
Valóban jó lenne, ha végre nekilátnának ezeken dolgozni.
[frame]
Együtt erősek vagyunk! Csak együtt vagyunk erősek!
Ahhoz, hogy bármit is elérhessünk, össze kell fognunk! Ezért kell belépned a PDSZ-be: mert ötezer tag szép szám ugyan egy alulról szerveződő, rendszerváltó szakszervezetnél, de nem elegendő, ha erőt akarunk demonstrálni!
Az elmúlt években, hónapokban megállás nélkül dolgoztunk rengeteg ügyön: szakképzésben dolgozókén, az óvodai dolgozók hajmeresztő ügyein, a vészhelyzet alatt elbocsátottak ügyein. Némelyik ügyünk híres lett, mint például a „vasalódeszkás tanár” ügye, de a túlnyomó többségről nem olvastok a médiában.
Kiálltunk egész szektorért, nem csak a tagjainkért. De nagyon, nagyon sok a munka – nem győzzük a lépést tartani, ha nem álltok ki mellettünk, hogy mi is kiállhassunk mellettetek!
Ahhoz, hogy tényleg keményen meg tudjuk szorongatni a mindenkori oktatásirányítást és a kollégáik érdekeit semmibe véve, az utasításokat vakbuzgalommal végrehajtó vezetőket, nincs más megoldás: be kell lépnetek.
Be kell lépnetek, mert ez az alapvető minimum ahhoz, hogy bármi is történhessen. Be kell lépnetek, mert néhány ezer ember nem tudja 150 ezer érdekeit cipelni a vállán. Be kell lépnetek azért is, mert nincsenek csodák: előbb-utóbb mindannyian kerültök majd olyan helyzetbe, hogy szükségetek lesz az érdekérvényesítésre. Be kell lépnetek, mert szükség van olyan új emberekre, akik hajlandóak tenni a jogaikért!
És végül azért is be kell lépnetek, mert havi egy gyorséttermi menü árát rá kell áldozzátok a jövőtökre. Arra, hogy bebiztosítsátok magatokat a jogsértések ellen! Aki nem tesz semmit, azzal bármit meg lehet csinálni.
Lépjetek be a PDSZ-be, ne hagyjátok, hogy egyedül harcoljunk tovább! Segítsetek, még ma!
[/frame]
