A tavalyi volt a Ne dolgozz ingyen! első teljes éve. Sok minden miatt volt kivételes 2020, mi is végiggondoltuk, számunkra mit hozott az elmúlt esztendő. A legfontosabb tanulságnak az látszik, hogy bár a kényelmetlen igazságok kimondása nem mindig népszerű, oktatásban dolgozó kollégáink közül egyre többen érzik, hogy értük haragszunk, nem ellenünk. A PDSZ taglétszámának növekedése és a hozzánk érkező számtalan üzenet legalábbis erre enged következtetni.
Arra a kérdésre, hogy mi volt 2020 legfontosabb sztorija a Ne dolgozz ingyen! szempontjából, egyszerű a válasz: a „vasalódeszkás” tanár meghurcolása. Bár már kezdjük megszokni, hogy Magyarországon a politikai élet forgatókönyvét többnyire a Monty Python írja, az, ami Vezsenyi Lászlóval történt, még minket is meg tudott lepni, pedig láttunk már egyet s mást.
A Covid-19 tavaszi hullámának első sokkján humorral felülemelkedni próbáló tanár megregulázása és a Döbrögit megszégyenítően kicsinyes és hatalmaskodó tankerületi igazgató (neve tűnjék el a süllyesztőben dicstelen „uralmával” együtt) olyan kvintesszenciáját adta mindannak, ami ellen küzdünk, hogy természetesen mindent beleadtunk abba, hogy a történet nyilvánosságra kerüljön, és minél több emberhez eljusson:
A PDSZ Civil Kurázsi díját elnyerő vasalódeszkás tanárral készült interjúnk egyértelműen az NDi! eddigi életének legnépszerűbb, legtöbb elérést és megosztást hozó anyaga volt, amit a magyar sajtó legfontosabb orgánumai is átvettek. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy
munkánknak is köszönhetően végül menesztették azt a tankerületi igazgatót, aki mindent megtett azért, hogy meghurcolja Vezsenyi Lászlót, pedig ő nem csinált mást, csak tette a dolgát. Ugyanúgy, mint az elmúlt harminc évben.
Sajnos nem a vasalódeszkás tanár volt az egyetlen, akit meghurcoltak a járvány első hullámának idején, és nem is ő járt a legrosszabbul.
Ritecz Szilvia az állásával fizetett azért, mert kiállt a jogaiért, és nem volt hajlandó a saját és családtagjai egészségét kockára tenni az iskola fertőtlenítése érdekében. A pécsi keramikus bíróságon keres elégtételt az őt ért sérelmek miatt, reméljük az élet és a bíróság neki is igazságot szolgáltat majd.
Bár a 2020-ban publikált több mint 150 cikkünk nem mindegyike szólt akkorát, mint a vasalódeszkás tanár története, az összes a szívügyünk, mert minden NDi!-cikk egy újabb lépést jelent a célunk, egy igazságos, modern magyar közoktatás felé, ahol a hivatástudat nem a kizsigerelés szinonimája.
Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyek voltak azok a fő témák, irányvonalak, amelyek a tavalyi év legfontosabb történéseit meghatározták.
Boldogtalan békeidők
Ma már nehéz elképzelni, de voltak idők, mikor nem a koronavírus-járvány határozta meg a hétköznapjainkat és a közbeszédet. A magyar oktatás már a Covid előtt is történetének egyik legsúlyosabb válságával küzdött: súlyosbodó munkaerőhiány, romló munkakörülmények, a szabad tankönyvpiac bedarálása, a rendszerszinten jelenlévő kifizetetlen túlmunka, és a tény, hogy lényegében teljesen esetleges, mennyire érvényesülnek az oktatási dolgozók jogai:
Amikor 2019 novemberében elindultunk, azt tartottuk legfontosabb feladatunknak, hogy az aktuálpolitikai küzdelmek mellett erősítsük az oktatásban dolgozók jogtudatosságát, és megmutassuk, hogyan működik a rendszerszintű kizsákmányolás nap mint nap. Ez annál is fontosabb, mivel több évtizede a pályán lévő pedagógusok sem tudják: attól, hogy valami bevett gyakorlat, még nem feltétlenül felel meg a jogszabályoknak. Akár a munkaidő meghatározásáról vagy nyilvántartásáról, akár a plusz munkák kifizetéséről vagy a nagy csinnadrattával beharangozott ingyenes külföldi nyelvtanfolyamokról van szó, általánosan bevett jogszabályellenes gyakorlatokra hívtuk fel a figyelmet, melyeknek sokszor az a tévhit áll a hátterében, hogy az oktatási dolgozókra kizárólag a Közalkalmazotti törvény vonatkozik, a Munka törvénykönyve nem:
Púdermentes valóság
Meggyőződésünk, hogy a magyar oktatás válságának egyik fő oka a valóság ismeretének hiánya. Nem arról van szó, hogy az oktatásért felelős vezetők ne lennének tisztában azzal, mi, hogyan zajlik a magyar oktatás világában. Ha valaki, akkor ők igazán ismerik a rideg számokat, hiszen nap mint nap kérik be a leglehetetlenebb statisztikákat az egyes intézményektől.
Adatok tehát nagyon is vannak, a probléma az, hogy nem hozzák őket nyilvánosságra,
az ország nagyközönségének csak a kormánypropaganda által felcicomázott hírek és nettó hazugságok jutnak, amit rendszerint az oktatásban dolgozókat és a szakszervezeteket negatív színben feltűntető retorikával öntenek nyakon.
Nem csoda, ha a szülők nem értik, gyermekük iskolájában, óvodájában miért nem egy madárfüttyös édenkert várja őket kisimult pedagógusokkal, miközben mástól sem hangos a lakájmédia, mint hogy minden a legnagyobb rendben, sőt minden egyre jobb. A múlt év legkiábrándítóbb momentumai közé tartozott, ahogyan Maruzsa Zoltántól Hajnal Gabriellán át Rétvári Bencéig mindenhol ment a nagyüzemi porhintés.
Éppen ezért éreztük szívügyünknek, hogy időről időre megkérdezzük az oktatás dolgozóit, hogyan élik meg azokat az őket érintő történéseket, amelyek az elmúlt év hétköznapjait meghatározták. Ezzel a céllal készítettük online felméréseinket, melyeknek eredményeit közzé is tettük. Mi voltunk azok, akik először beszéltek arról, mennyi pénzbe került a pedagógusoknak a tavaszi karanténoktatás, ahogyan arról is mi írtunk először, mennyi anomáliával jár a szakképzés erőltetett tempójú átalakítása.
Természetesen a Covid-járvány második hulláma alatt is prioritás volt a valóság feltérképezése, hiszen ismét bebizonyosodott, a kormány nem hajlandó igazi tényeket közölni az ország nyilvánosságával. Folyamatosan érkeztek a jelzések fertőzések bejelentéséhez létrehozott online kérdőívünkre, és azzal kapcsolatban is csak a Ne dolgozz ingyen! közölt érdemi adatokat, hogy az oktatásban dolgozók milyen munkakörülmények között dolgoznak a járvány idején, és hogyan élik meg a pandémia okozta fenyegetést.
A magyar oktatás páriái
Az oktatás szó hallatán az emberek többségének kapásból az általános iskolák és a gimnáziumok ugranak be, pedig az óvodák, a szakképzési intézmények és a pedagógiai szakszolgálatok szintén az oktatás elengedhetetlen részei. Ezeknek a szegmenseknek a dolgozói gyakran érzik úgy, hogy róluk nem vesz tudomást a közbeszéd, ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy az oktatás egészét szem előtt tartva számoljunk be az esetleges jogsértésekről, illetve a legfontosabb történésekről.
Ebből a szempontból egyértelműen a szakképzés átalakítása nyomta rá leginkább a bélyegét a 2020-as évre. Az a tény, hogy a szakképzésben tanító kollégákat kivonták a Közalkalmazotti törvény hatálya alól, már önmagában joghátrányt jelent, és újabb bizonyítékát adja annak a hipotézisnek, miszerint a kormány középtávú célja a Közalkalmazotti törvényt en bloc kivezetni a rendszerből. Azóta az egészségügyi dolgozókat érintő legutóbbi változások újabb táptalajt szolgáltattak ennek a feltételezésnek.
Mindeközben maga az átállási folyamat is számtalan anomáliával járt, kezdve a vállalhatatlan értékelési rendszerrel, folytatva a megbízási szerződéseseket érintő joghátrányokkal, a létrejövő új szerződésekkel vagy a munkaidőt érintő visszásságokkal.
2020 igazi vesztesei mégis az óvodák, ahol már a járványt megelőzően is tarthatatlan viszonyok uralkodtak:
A korábbi években egyre fojtogatóbbá váló munkaerőhiányt a vonzó munkafeltételek és a kiszámítható életpálya megteremtése helyett azonban a képzéssel kapcsolatos törvényi elvárások radikális lazításával próbálja orvosolni a kormány. Mindeközben a Covid-19 okozta fenyegetés is az óvodában a legerősebb, az itt dolgozók a legvédtelenebbek a fertőzéssel szemben.
